Gyereknapi vidámságok

2021.05.31. 07:00

Az MMK-ban szombaton számos program várta a családokat

Az Arany János Általános Iskola ezúttal is mozgalmas programmal ünnepelte a gyereknapot. Szombaton újra telt házzal üzemelt a Munkásművelődési Központ.

Szabó Szabolcs

A járványhelyzet miatt igazán nagy, tömeges rendezvényeket nem szerveztek a települések, a helyi és a térségi intézmények számos programmal kedveskedtek a gyerkőcöknek.

A hagyományokhoz híven ezúttal is gazdag programcsomaggal kedveskedett diákjainak pénteken, a gyermeknap alkalmából az Arany János Általános Iskola. Tóthné Mess Erika, a dunaújvárosi Arany János Általános Iskola igazgatóhelyettese lapunknak elmondta:

Czuppon Péter tartott táncfoglalkozást az Aranyban
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

– Évről évre megszervezzük a gyermeknapi rendezvényünket, amely egyben az egész éves kemény munkának is egyfajta jutalma. Korábban gyakran kimozdultunk külső helyszínre, ám idén ezt a járványhelyzet nem tette lehetővé. Az alsósok számára a partnerünk, a Wesley-DaCapo Művészeti Iskola segítségével táncházat szerveztünk Czuppon Péter néptánctanár vezetésével. Emellett hangszeres bemutató is várta a tanulóinkat. E pénteki rendezvény egyben egy ökonap is volt, hiszen újrafelhasznált hulladékokból készíthettek játékokat a gyermekek. A testnevelő tanárok egy kihívásokkal teli izgalmas exatlon-pályát építettek fel a diákoknak.

Szombaton délután 15 órakor nyitott a Munkásművelődési Központ gyermeknapi kavalkádja.

– Természetesen terveztük, hogy újra sok látogatót fogadunk majd, ám ilyen nagy érdeklődésre mi sem számítottunk – fogalmazott lapunknak az MMK igazgatója, Kováts Rózsa, kiemelve:

– Számos kézműves-foglalkozással, programmal készültünk. Telt házzal ment, félóránkénti bontásban a Népmese pont is. Hatalmas öröm számunkra, hogy végre visszatért az élet az MMK-ba, és ennyien látogattak el hozzánk. Nagyon hiányzott már mindez, köszönjük a látogatóknak a bizalmat és a pozitív visszajelzéseket. Júniusban is számos remek programmal várjuk majd az érdeklődőket. Örömmel mondhatom, hogy a nyári, tematikus táborainkra is nagy az érdeklődés, ám még továbbra is várjuk a jelentkezőket – tette hozzá Kováts Rózsa.

Gyermeknapi fejtörőt készített ifjú olvasóinak a dunaújvárosi József Attila Könyvtár gyermekkönyvtára. A gyermeknapi videó már elérhető a jakd.hu honlapon. A mesés rejtvények megfejtőit igényes mesekönyvek várják majd. A megfejtéseket a [email protected] e-mail-címre várják a szervezők. A sorsoláson 12 éven aluliak vehetnek részt.

Ezek is érdekelhetik