Görgei Artúr hadvezérként az észszerű kockázatra törekedett

A magyar szabadságharc dicső 1849-es tavaszi hadjáratának egyik legnagyobb győzelmét aratta a Görgei Artúr fővezérsége alatt harcoló Klapka György és Damjanich János tábornokok által vezetett magyar honvédsereg a felvidéki Léva városától 20 km-re található Nagysallónál. Az ütközetre 1849. április 19-én került sor, és a tavaszi hadjárat egyik legvéresebb csatájának számított, a magyar seregnek ott sikerült megfutamítania a számbeli túlerőben lévő Ludwig von Wohlgemuth altábornagy vezette császári csapatokat. Egyes becslések szerint a nagysallói csatában közel 900 magyar honvéd esett el, a császáriak vesztesége is körülbelül ennyi volt, ezzel szemben bizonyos hazai források az osztrákok veszteségét kétezer főre teszik, ez a szám viszont a történészek szerint eléggé eltúlzott.

Ludwig von Wohlgemuth császári és királyi altábornagyot 1849 áprilisában helyezték át a magyarországi hadszíntérre és megbízták a császári tartalék hadtest megszervezésével. A császári hadsereg helyzete ebben az időszakban kritikus volt, ezért a megszervezett tartalékból és Felix Jablonowsky tábornoknak a váci ütközetből elmenekült hadosztályából megszervezett IV. hadtestet Wohlgemuth parancsnoksága alatt azonnal harcba vetették. Az említett hadtest feladata az volt, hogy feltartóztassa a Komárom felmentésére induló magyar sereget, a bécsi vezérkartól viszont ellentmondásos utasítások érkeztek, így Ludwig von Wohlgemuth altábornagy nem tudta megakadályozni, hogy Klapka és Damjanich egyesített serege átkeljen a Garam folyón (szlovákul Hron, a Duna egyik, 289 km hosszú mellékfolyója a mai Szlovákiában).

Magyar részről is történtek változások

A kápolnai csata után Henryk Dembińskinek távoznia kellett a fővezéri posztról, ezért Görgei Artúr került a magyar seregek élére. Őt támogatta az I. hadtest parancsnoka, az akkor már komoly katonai tekintéllyel rendelkező Klapka György is. A császári vezérkar teljes bizonytalanságban volt, nem rendelkeztek biztos információkkal a magyar csapatok helyzetéről és erejéről, illetve nem tudták, hogy honnan fognak a honvédseregek támadni.

Az összecsapások akkor újultak ki, miután Windisch-Grätz császári és királyi tábornagy, akkor a császári csapatok főparancsnoka április 10-én felderítő csapatokat küldött a Pest körüli erők számának meghatározására, azonban próbálkozása nem járt sikerrel. Még aznap érték el a magyar csapatok Vácot. Damjanich ott szemből támadt, amíg Klapka az I. hadtesttel bekerítéssel próbálkozott, azonban az előre küldött dandár a sűrű ködben eltévedt, így csak egy irányból történt támadás, ennek ellenére az a kisebb összecsapás magyar sikert eredményezett. A vereség ellenére azonban a császári erők így pontos képet kaptak a magyar főerőkről.

A nagysallói ütközet

A bécsi udvar elégedetlen volt a magyarországi hadi helyzettel, ezért Windisch-Grätzet a fővezéri poszton Ludwig von Welden váltotta fel, az új főparancsnok viszont azt hitte, hogy a magyar seregek célpontja Buda lesz, ezért erejének fő részét arra összpontosította. A magyar fősereg viszont Klapka és Damjanich vezetésével – miután április 15 és 16-án átkeltek a Garamon –, azt a jelentést kapta az elővéd huszárjaitól, hogy a császári seregek megszállták Nagysallót. Erről személyesen Klapka tábornok is meggyőződött, továbbá látta, hogy az osztrák sereg csatarendbe fejlődött, kiadta a parancsot a támadásra.

Damjanich János és serege bal oldalról kezdte meg a támadást, ami váratlanul érte a császári csapatokat, ezért rendezett formában visszavonultak, de a VII. hadtest egyik lovasdandárja egy hirtelen oldaltámadással azt megakadályozta. A folyamatos magyar tüzérségi támadás következtében a császári csapatok fejvesztve menekültek, a csata eldőlt, fényes magyar győzelem született. Báró Ludwig von Wohlgemuth altábornagy hadteste egészen Érsekújvárig hátrált meg, így a honvédek számára megnyílt az út a komáromi erőd felé. A csata helyes tervezése és annak nagyszerű kivitelezése Klapka György tábornok érdeme volt. A magyar fősereg így a tavaszi hadjárat legszebb győzelmét aratta Nagysallónál április 19-én, ami erőt és önbizalmat adott a honvédek számára a további harchoz.

Görgei vagy Görgey Artúr

A keresztlevelén szereplő neve: Johannes Arthur Woldemár Görgey a Szepes vármegyei Toporcon (ma Toporec, Szlovákia) született, 1818. január 30-án. 1848–49-es honvédtábornok, hadügyminiszter, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején több alkalommal a honvédsereg fővezére, 1849. augusztus 11. és 13. között Magyarország katonai vezetője. Polgári végzettségét tekintve vegyész volt, és 1848 előtt e területen is kiemelkedő eredményeket publikált. A kutatók a mai napig vitatkoznak nevének írásmódján. Tényként leszögezhető, hogy a születési és a halálozási anyakönyvben is y-os, Görgey alakban szerepel a neve. Görgey 1848 kora tavaszán jelentkezett Pesten a haza megvédésére és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak. Ekkor a plebejus forradalom iránti rokonszenve miatt, elhagyta családnevéből a nemesi származására utaló y-t.

Nagyon nehéz gyermekkora volt, mert apai nagyanyja megszakított minden kapcsolatot a családdal, ugyanis édesapja, Görgey György rangon alul nősült, egy lőcsei, polgári származású lányt, Perczián Erzsébetet vette feleségül, emiatt állandó anyagi gondok nehezítették a család helyzetét.

Katona lett belőle

Tanulmányait Késmárkon kezdte. Tanár szeretett volna lenni, de apja utasítására katonai pályára lépett. 1836-ban a császári-királyi 60. gyalogezred hadapródja lett.

1837-ben előléptették hadnaggyá, majd a magyar nemes testőrséghez került 1842-ben a Nádor-huszárokhoz került főhadnagyi rendfokozatban. A kemény szolgálati évek férfivá edzették. Szolgálata közben éledt fel benne a nemzeti érzés, újra gyakorolni kezdte anyanyelvét. 1843-ban eljegyezte Medgyaszay Friderikát, egy bécsi magyar nagykereskedő lányát, ám akkoriban a katonák házasságkötését rendfokozathoz és életkorhoz kötötték, ezek elérése előtt csak kaució ellenében nősülhettek. Ezért Görgei apja halála után, 1845. július 31-én kilépett a hadseregből, és ősztől Prágában vegyészetet kezdett tanulni, kémiai tudását a szabadságharcban is kamatoztatta.

A március 15-ei események hírei komolyan foglalkoztatták. A kormány május 17-én, a honvédség megszervezésére kiadott felhívására, nem sokkal később Pestre utazott és jelentkezett a hadseregbe. Mint volt huszár főhadnagyot honvéd századosi ranggal beosztották a Győrött szerveződő 5. honvédzászlóaljba.

A szabadságharc meghatározta további életét

Döntő szerepe volt abban, hogy Josip Jelačić horvát bán tartalék hadosztálya Ozoránál letette a fegyvert, a magyar csapatok előtt. Országos figyelmet azzal keltett, amikor szeptemberben kivégeztette a hazaáruláson ért Zichy Ödön grófot. 1848 júliusában berendelték Batthyány Lajos miniszterelnök katonai irodájába, ahol katonai titkári feladatot látott el. Később az Országos Nemzetőrségi Haditanács fegyverfelügyelői osztályának titkára lett. Kossuth Lajos ezredessé, majd tábornokká léptette elő, októberben a vesztes schwechati csatában már parancsnoki feladatot látott el. Hadvezérként az észszerű kockázatra törekedett, gyorsan és kiválóan manőverezett, hatékonyan használta a tüzérséget, a harcmezőn higgadtságával és bátorságával tűnt ki.

A tavaszi hadjáratban a honvédsereg egyik vezéreként verte szét az ellenséget, áprilisban győzelemről győzelemre haladva felszabadította a Duna–Tisza-közét és a Felvidéket, a komáromi csata után az Észak-Dunántúlt. A július 2-i komáromi csatában visszaverte Haynau táborszernagy kétszeres túlerőben lévő seregeit, de ő maga súlyosan megsebesült. Felépülése után végrehajtotta hadvezéri pályafutásának legbravúrosabb hadműveletét. Vácnál észak felé vonult, hogy megkerülje a többszörös túlerőben lévő osztrák–orosz haderőt, és egy hónapon át saját erői négyszeresét, a teljes ellenséges haderők egyharmadát kötötte le. Augusztus elején elérte Aradot, és csatlakozott az ottani magyar sereghez. Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, a kilátástalan helyzetben 1849. augusztus 11-én Kossuth lemondott kormányzói tisztségéről, és Görgeit diktátori teljhatalommal ruházta fel, aki más lehetőséget nem látva, tisztikarának döntésével összhangban, két nappal később Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt. A szabadságharc bukását követően Ausztriába internálták. 1867-ben, a kiegyezés után térhetett csak vissza Magyarországra, Budapesten 1916. május 21-én hunyt el, 98 éves korában.

A világosi fegyverletétel után a bűnbak szerepére kárhoztatták Görgeit

A világosi fegyverletétel után a bűnbak szerepére kárhoztatták. A szabadságharc bukása utáni élete nagy részét azzal az igaztalan váddal kellett leélnie, hogy elárulta a magyar szabadság ügyét, de talán ennél is fájdalmasabb volt számára az, hogy a nemtelen támadásokat gyakran éppen 1848 hőseitől szenvedte el, tehát saját bajtársaitól.

Felhasznált irodalom

Reiszig Ede 1903: Bars vármegye története – A nagysallói ütközet. In: Bars vármegye.

Hermann Róbert: 1848–1849 a szabadságharc hadtörténete.

Az 1848–49. évi szabadságharc története ISBN 9638218207.

Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története, Budapest, 1936. Átdolgozott, bővített kiadása: Osiris-Századvég, Budapest, 1994.

Görgey Arthur: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. Ford. Görgey István. 1–2. köt. Bp., Franklin, 1911.

Hermann Róbert: Az 1848–1849-es szabadságharc nagy csatái, Zrínyi Kiadó – 2004.