Zongorázni szeretett volna, a tubát ajánlották, gitár lett a vége

Az Edda Művek honlapján – egyebek között – az alábbiakat is írja a pályafutásával kapcsolatban.

„A családomban – eltekintve az egyik dédnagyapámtól, aki karmester és hegedűs volt – senki nem foglalkozott zenével. Én azonban már egész kicsi korom óta nagyon erős vonzódást éreztem a hangszerek, a zene iránt. Valószínűleg ez késztette nagyszüleimet, hogy tízéves koromban karácsonyi ajándékként egy gitárt vásároljanak nekem, s ezzel akarva-akaratlanul meghatározzák életem további alakulását. Lelkesen, minden külső befolyásoló tényező nélkül elmentem a helyi zeneiskolába azzal az elhatározással, hogy klasszikus gitárt fogok tanulni, azonban az igazgató mindenáron el akart téríteni szándékomtól, mondván, hogy a gitár egy komolytalan hangszer, miért nem tanulok inkább tubázni! Ránéztem arra a bazi nagy hangszerre, és arra gondoltam, hordja ezt ő élete végéig a nyakában! Valami mondvacsinált ürüggyel kilógtam az irodából, és hazafutottam. Ezzel klasszikus gitáros karrierem véget is ért. Egy eléggé öntörvényű ember voltam már akkor is, ezenkívül egyformán érdeklődtem a rock, a jazz, a fúziós műfajok iránt. Akkoriban azonban a jazztanszakon már az is szentségtörésnek számított, ha valaki például torzítós gitáron akart játszani, a rock szót pedig ki sem volt szabad ejteni. Tehát rájöttem, hogy ez nekem nem hiányzik.

Akkoriban már intenzíven zenekaroztam, és a tanulásnak kénytelen voltam a sokkal rögösebb autodidakta módját választani. Hamar rájöttem, ha vidéken maradok, valószínűleg semmi nem lesz belőlem ebben a szakmában, úgyhogy miután Front nevű zenekarommal az 1983-as Ki mit tud?-vetélkedőn dobogós helyezést értünk el, valamint másfél évet kellemes árnyékkatonaként eltöltöttem a hadseregben, Budapestre költöztem.

Itt első zenekarom a később Angyalbőrben című tévésorozatból ismert Mohó Sapiens volt. Velük részt vettünk a Csillag születik tehetségkutatón, amit saját kategóriánkban megnyertünk. Itt figyelt fel rám Pataky Attila és Gömöry Zsolt billentyűs. Néhány nap múlva már az Edda Művek gitárosa voltam. Ez talán életem egyik legjelentősebb fordulópontja volt!”

Alapi István több zenekarban is szerepelt az évtizedek során, ma is több együttesben érdekelt, de természetesen az Edda Művek az első számú alakulata 1985 óta.

De érdemes megemlíteni néhány formációt, amiben szerepelt vagy szerepel jelenleg is: Front, Moho Sapiens, Jeff Porcaro Emlékzenekar, Keresztes Ildikó Band, XL Sisters, Alapi István Band.

Alapi Istvánnal beszélgettünk a pályafutásáról, és azt mindenképpen ki kell emelni, rendkívül segítőkész, szerény zenész osztotta meg velünk a gondolatait.

– Nem túl eredeti a kérdés, de miért pont a gitárt választotta a hatalmas tuba helyett?

– Véletlenszerű volt. Négy-öt éves korom óta érdekelt a zene, zongorázni szerettem volna, de nem volt zongorára pénzünk. Tízéves koromban az anyai nagyapámtól kaptam egy gitárt, akkor dőlt el a sorsom.

– Ha már a gitárral kezdtünk: több műfajban, több gitáron lehet önt látni zenélni. Melyik gitár áll a legközelebb a lelkéhez?

– Sok hangszerem van, de talán a legjobban a Fender utódcég, Ernie Ball Music Man gitár áll a legközelebb hozzám.

– Sokféle hangszer, sokféle műfaj, sok stílus. Ha már felvetődött az a kérdés, hogy melyik gitár áll a legközelebb Alapi Istvánhoz, akkor azt is meg kell kérdezzem, melyik az a műfaj, amiben a leginkább otthon érzi magát?

– Mindig széles körű volt a zenei érdeklődésem. Igazán nem is tudom, melyik stílus áll hozzám a legközelebb. Nyitott vagyok a műfajok iránt, mindenben van, amit kedvelek. A nyitott, improvizatív műfajokat szeretem a legjobban. A legfontosabb az, hogy olyan zenét játszhassak, amivel azonosulni tudok. Sok zenész van, aki csak egyfajta stílusban érzi jól magát. Én nagyon kedvelem az akusztikus zenét, vagyis azt a fajta muzsikálást, amikor a hangszerek egyáltalán nem elektronikusak.

– Az Edda zenekar, amiben már több mint harminc éve játszik, egy semmihez sem hasonlítható stílust képvisel. Ebben mennyire élhet az improvizációs lehetőségekkel?

– A mostani Edda eklektikus, nem mindig a klasszikus rockot játssza. Sokat improvizálhatok, az egész zenekarra jellemző, hogy nincs két egyforma hangulatú koncertünk.

– A ´90-es évek elején volt egy kisebb kitérője pályafutása során, amikor Észak-Amerikába költözött. Akkor a zenei pályán vagy a magánéletben szeretett volna minél előrébb jutni?

– Igazán kalandvágyból mentem ki, persze hamar rá kellett jönnöm, hogy zenében Toronto ugyanolyan messze van a Los Angeles-i zenei élettől, mint Magyarország. El kell ismerni: lukra futottam.

– Az Eddában mennyire van beleszólása a zenei anyagok összeállításába? Mert az azért egyértelmű, hogy az együttest egy nagyon erős karakterű Pataky Attila vezeti.

– Zeneileg maximálisan beleszólhatok a dolgokba, de amint a zenekart üzleti vállalkozásként is kezeljük, akkor azt ő vezeti és ő dönt mindig.

– Színészeknek szokták feltenni a kérdést, van-e szerepálmuk. Ön nagyon sok zenei műfajban kipróbálhatta magát, mégis van-e, amit nagyon szeretne még megcsinálni?

– Most nagyon nem nézek előre, úgy érzem, rengeteg dolgom van. Az első lépés, amit szeretnék elérni, hogy végre ne online kelljen zenélni, vagyis véget érjen a járvány, és visszatérhessünk a színpadra.

– Az interjút azzal kezdtük, hogy nem túl eredeti kérdés az, miért pont a gitár, akkor egy ugyancsak nem túl eredeti kérdéssel fejezzük is be. Mely zenekarokat hallgatja a legszívesebben?

– Az improvizatív, fúziós zenéket kedvelem, amikor a műfajok keverednek. De a rockzenének a nagy klasszikusait, a Led Zeppelin hardrockját, a Yesnek a rockkal az angol klasszikus zene ötvözését, Santanának a latin rockját, vagy az Emerson Lake and Palmernek a rockot a nemzetközi klasszikus zenével való megközelítését is nagyon szeretem.