kedvező lehetőség

2021.01.06. 11:30

Pár napig még pályázhatunk az elektromos kerékpárra

Bizonyára sokak fülét megütötte a hír, miszerint január 4-től újra lehet pályázni elektromos biciklik kedvezményes vásárlására. Ezt közölte január 3-án vasárnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Eszenyiné D. Andrea

Forrás: Shutterstock

A közlemény alapján az elektromos rásegítésű biciklik megvásárlását támogató kiírás második körében január 4–8. között várják a pályázatokat. Az első pályázati időszak 2020. novemberében zajlott, jelentős érdeklődés mellett. A kiírás nem változott, ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen elektromos rásegítésű biciklikhez, főként a munkába járás környezetbarát megkönnyítését célozva.

A támogatás a jármű eladási árának legfeljebb felére biztosítható, pedálszenzoros kerékpárok esetében 90 ezer, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig 150 ezer forintig.

Az elektromos kerékpárok elérhető alternatívát nyújtanak a tömegközlekedésre, segítségükkel elkerülhetjük a bosszantó nagyvárosi dugókat, és ha ez még nem lenne elég érv mellettük, egy ilyen elektromos rásegítésű bringát tekerve még izommunkát is végzünk. Hiszen fontos leszögezni, hogy nem az idősek által használt elektromos robogókról van szó.

Megkérdeztük a téma egyik szakértőjét, a Dunaújvárosban élő Váradi Ferencet, aki hosszú évek óta a kerékpározás szerelmese, sőt, kerékpárok javításával is foglalkozik.

– Milyen változatok kaphatók a piacon?

– Léteznek a pedelec-kerékpárok és az e-bike-ok. A Pedelec kerékpárok a pedálozás közbeni rásegítés elvén alapulnak. Gombnyomással választhatjuk ki a fokozatok közül, hogy milyen mértékben segítsen nekünk az elektromotor hajtani a kerékpárt, ami csak pedálozás közben kapcsol be. Az e-bike-ok az alap rásegítéses rendszeren kívül – amivel a pedelec kerékpárok is felszereltek – külön „gázkarral” rendelkeznek, így pedálozás nélkül is mozgásba hozhatók, akár egy robogó. Kikapcsolt állapotban az összes elektromos kerékpárunkat típustól függetlenül, hagyományos kerékpárként használhatjuk. Mindkét típus lehet mágneses szenzoros, vagy nyomaték-érzékelésen alapuló rásegítés indítású. A nyomatékszenzor rögtön érzékeli a lábunk által kifejtett forgatónyomaték nagyságát, és annak megfelelően be- vagy kikapcsolja a motort.

– Miért érdemes beszereznünk elektromos kerékpárt?

– Először is a munkába járás megkönnyítésére, hiszen nem kell a szokásos városi dugóban ülnünk, nem kell a tömegközlekedést igénybe vennünk, ami ebben a pandémiás helyzetben kimondottan előny. Szerintem fontos az is, hogy a munkahelyünkre nem izzadtan érkezünk. Távolabb eső célpontok sem jelentenek akadályt, hiszen ezzel a járművel sokkal nagyobb távot tudunk megtenni a rásegítésnek köszönhetően, mint amekkorát egy hagyományos biciklivel tudnánk. A rásegítés mértéke igényeinkhez, edzettségünkhöz igazítható, könnyen és felszabadultan tudunk nagyobb távot megtenni. Nem jelent akadályt egy meredekebb emelkedő sem, nem szükséges leszállnunk és gyalogolnunk felfelé.

– Milyen költségre számíthatunk, ha vásárlásra szánjuk magunkat?

– Egy valamirevaló pedelec bicikli kettő-négyszáz ezer forint. Ez kb. 250 Watt teljesítményű, és laborkörülmények között biztosít 70 kilométer távot. Egy jó minőségű pedelec 700 ezer forintnál kezdődik és a csillagos ég a határ. Ezért jó ez a támogatás, mert a 150 ezer forintos hozzájárulás komoly tétel, egy 350 ezer forintos bringa esetén.

Váradi Ferenc otthoni kerékpárjavító műhelyében
Fotók: amatőr

– Nem kell attól tartanunk, hogy ezek használatával ellustulunk?

– Ha ettől tartunk, válasszunk pedelecet. Akkor semmiképpen sem, hiszen mozgásra, túrázásra, munkába járásra vannak kifejlesztve. Ha esetleg edzetlenebbek vagyunk, mint biciklis túratársaink, akkor is tudjuk tartani velük a tempót. Fejlődési lehetőséget is ad, hiszen mi szabályozzuk, hol, mikor és mennyit segítsen az elektromos motor.

– Meg tudna birkózni a javítással?

– A hagyományos kerékpár részeit természetesen tudom javítani, minden gond nélkül. Az elektromos részének csak bizonyos alkatrészei javíthatók (pl. kábelek csatlakozók stb.) a fő egységeket csak cserével tudnám javítani, de ismerve a mai javítási trendeket, mások is cserélik, és nem javítják ezeket. Ha garanciális, a gyártó cseréli, ha „lezúzták”, akkor nem nagyon éri meg, vagy nem lehet javítgatni. Vagy sokba kerül a javítása, vagy speciális szerszámok kellenek hozzá. Ha a javítási költség eléri a javítandó alkatrész árának felét, erősen megfontolandó a csere. Ilyen módon a teljes kerékpár javítása megoldható, csak pénz kérdése.

– Kiknek ajánlja elsősorban?

– Külföldön, Nyugat-Európában rendkívül népszerű a pedelec bringa, sajnos nálunk még ez a szokás csak gyerekcipőben jár. A legtöbb felhasználó úgy tűnik, a 30-50 éves korosztályból kerül ki, de egyre többen választják. Nem várható el mindenkitől, hogy versenykerékpáros legyen, de aki szeret túrázni, kirándulni, foglalkozik az egészségével, és hajlandó is valamit tenni érte, annak mindenképpen ajánlom! Még ha nem is szeret valaki biciklizni, ez a lehetőség ad neki egy valódi biztonságérzetet, hogy nem történik baj akkor sem, ha elfogy az ereje, mert lesz segítség.

A pedelec típus a kevésbé sportos emberekben keltheti azt a félelmet, hogy át kell lépniük a komfortzónájukat, mert ezt a kerékpárt mindig tekerni kell. Valójában egyszer csak azon veszik észre magukat, hogy lihegnek, elfáradtak az izmaik, de mégsem kellett átlépni azt a fránya határt. Mosolyogva tettek egy lépést az egészségük érdekében, mert az elektromos rendszer segít ebben...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában