Gyönyörű volt a felfelé vezető út, de a lábaim megérezték

2020.08.11. kedd

Kedd reggel végre elhagytam Brig városát. Igaz nehezen, mert minden nagyon tetszett, s ennél jobb helyet ritkán találni. Tudtam, hogy hamarosan emelkedni kezd majd az út előttem, viszont arra nem számítottam, hogy ilyen hamar. Csak pár kilométert tekertem, s kezdődött is a hegymenet. S úgy, ahogy azt már többen is említették nekem. Az első látványosság egy függőhíd volt, ami magasan a völgy alján fekvő fák fölé emelkedett. Erre muszáj volt felsétálnom, kíváncsi voltam milyen lehet a kellős közepén megállni. Egy pár fotó után tovább gurultam.

Ez után már csak a hegyek, virágos rétek, vízesések, gyönyörű kis piros vonatok és a szerpentinek díszítették utamat.

A hegyre való felmászás igazán jól ment, bár az utolsó pár kilométer kemény volt. Így elmondhatom, hogy bizony megmásztam életem legmagasabb pontját biciklivel, a Furkapass-t 2436 méterével. Ez után lejtmenet következett, de előtte ittam egy panache-t ünneplés gyanánt. Tudtam, hogy még egy hágó hátra van a mai napból, ami ugyan nem volt olyan magas, de ez se volt piskóta. Az Oberalppass 2046 méter magasan fekvő hágó, aminek a tetején áll egy világítótorony. Ez a világ legmagasabban fekvő darabja. Itt találkoztam Nathanaelel egy francia sráccal, akivel egy pár percig beszélgettem a csúcsnál. Az idő esős volt, és ez volt a második csúcsom, aminél az időjárás esősre változott.

A lefelé vezető úton egy fiatal talán 9 éves fiút láttam az apukájával együtt felfelé tekerni, igazán megható érzés volt ezt látni. Ilanz városáig vezetett az aznapi utam. Ahol egy kellemes éjszakát töltöttem el megintcsak csillagos égbolt alatt.

2020.08.12. szerda

Szerda reggel a gyors reggeli után indulás után pár perccel a város közepén fekvő élelmiszerbolt mellett haladtam el, mikor megpillantottam egy ismerős biciklit. Nathanael biciklire volt, kint vártam rá ameddig nem végzett a be vásárlással. Jó volt újra látni egy ismerős arcot. Ugyanazon irányba haladtunk egy pár kilométer erejéig. Utána megint csak magányosan folytatódott utam. Az emelkedők hamar jöttek megint, de egy perc mászás után két biciklis versenyző lány csatlakozott hozzám, ők voltak a legelső nyitott biciklisek itt Svájcban. Együtt folytattuk utunk felfelé a hegyre. Közben elbeszelgettünk mindenről, s igazán örültem mert jó tempót tartottak, így végre versenyszerű volt az én tempóm is.

Igazán kedves lányok voltak, útbaigazítást is kaptam tőlük.

Jó fél-egy órás közös tekerés után elköszöntünk egymástól én egy rövid ebédszünetet tartottam, s ők folytatták útjukat. Nekem még maradt jó pár száz méter magas szintnyi mászás. Ahogy a lányok is mondták gyönyörű volt a felfelé vezető út, de a lábaim megérezték. Jó párszor megálltam, egy két csokiszelet és víz utánpótlás elfogyasztására. Itt is megint esni kezdett az eső. A csúcson tehenek és egy nagy tó várt rám. A Flüelapass 2383 méter magasan fekvő pontjához érkeztem, ahol pár képet készítettem, majd megint jöhetett a jól megérdemelt lejtmenet. Susch városa volt a célom, hogy találkozhassak barátommal akit már évek óta nem láttam, Leával. Sajnos nem jött össze a találkozó. Ennek tudatában úgy döntöttem, hogy további 20 kilométert teszek még meg, s így estére az Osztrák határhoz közel eső Scuol városába érkeztem. Svájcban igazán nagy portugál közösség található, így alakult, hogy estére, egy portugál étteremben hagytam az akkumulátorom tölteni. Igazán kedvesek voltak, csak úgy, mint mindig. Az este folyamán esett, s így eltartott egy ideig míg felállítottam a táborhelyem. Viszont az este folyamán nem volt semmi problémám, szárazon megúsztam az esős időt. Holnap határátkelés, Ausztria következik. Így pár nap múlva már újra magyar földön tekerhetek majd.