A hadüzenet négy évig tartó, világméretű háborúhoz vezetett

Történelem

II. Vilmos német császár 1914. július 5-én hűségnyilatkozatot küldött I. Ferenc Józsefnek, bátorítva ezzel az Osztrák–Magyar Monarchiát, hogy hadat üzenjen Szerbiának. Ezzel kitört az I. világháború. Az 1914. július 28-i had­üzenet egy négy évig tartó világméretű háborúhoz vezetett, ami 15 millió ember életét követelte, és átrajzolta földünk politikai arculatát.

A Monarchia helyzete a háború előtt

A XX. század elejére az Osztrák–Magyar Monarchia rendkívül előnytelen, sőt veszélyes nemzetközi pozícióba került. Bécs, mint Németország szövetségese az Anglia-ellenes táborba került, ráadásul olyan nagyhatalmi viszonyrendszer részese lett, ahol fő ellenfele, a cári Oroszország már nem állt elszigetelten. Moszkva francia szövetségese mellett Anglia támogatását is élvezte. A Monarchia pedig saját szövetségi rendszerében is mindinkább alárendeltebb pozícióba került. A német hadipar látványosan fejlődött, hadserege akkor Európa egyik legütőképesebb haderejének számított, a katonaságot a merev poroszos magatartás jellemezte. A Monarchia sokszínű, sok nemzetből álló hadserege közel sem volt annyira erős, mint a német, ezért is bízott Ferenc József császár a német fegyverekben, de azért az öreg uralkodó óvatos is volt. Az 1914. évi háborús döntés Szerbia ellen részben a Monarchia korábbi szerbiai politikáját folytatta, szakítva ezzel Aloys Lexa Aehrenthal volt osztrák–magyar külügyminiszter politikájával, aki mindvégig azt szorgalmazta, hogy a Monarchia csak akkor lépjen fel agresszívan a Balkánon, ha a világpolitikában háttérbe szorul vagy megszűnik az angol–német ellentét. A dualista Monarchia külpolitikai vezetésében 1909–1914 között így két irányvonal jelentkezett. Az egyik a Monarchia külpolitikai nehézségeinek megoldását egy, Szerbiára mérendő háborús csapással vélte megoldhatónak. A másik a Monarchiát nem akarta kitenni a háború kiszámíthatatlan következményeinek, ezért a háború elodázását sürgette.

Tisza István volt talán az egyetlen befolyásos politikus, aki ellenezte

Ezt képviselte Tisza István is, amikor határozottan elle­nezte a háborút olyan helyzetben, amikor számolni kellett Románia ellenséges fellépésével, amellyel szemben nem állt megfelelő ellensúly. Ezek az elemek jellemezték a Monarchia külpolitikáját, amelyek következetlen vonalat okoztak.

Vége a boldog békeidőknek

1914. június 28-án gyilkolta meg Szarajevóban, Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörököst és feleségét Gavrilo Princip szerb diák, aki a kétes hírű szerb Fekete Kéz nevű szervezettel állt kapcsolatban. A főhercegi pár halálát követően diplomáciai bonyodalmak keletkeztek az akkori európai nagyhatalmak között, ami végül az első világháború kitöréséhez vezetett. Ferenc Ferdinánd és felesége, Zsófia hercegnő a Monarchia hadseregének boszniai gyakorlata miatt érkezett Szarajevóba, de látogatásukkal ahhoz is igyekeztek hozzájárulni, hogy helyreálljon a Habsburg-dinasztia megtépázott balkáni tekintélye. Az utazás veszélyei mindenki előtt ismeretesek voltak, hiszen Bosznia és Hercegovina 1908-as annexiója óta valóságos melegágya lett a szerb terrorista szervezeteknek, ezek több alkalommal is merényletet kíséreltek meg az uralkodó család tagjai és a Monarchia tisztviselői ellen. A szerbek ugyanis az említett két tartományt saját területüknek szerették volna tudni, így minden eszközt bevetettek, hogy céljukat elérjék. A szerb nacionalista körök már korábban merényletet terveztek a főherceg ellen. Segítségükre volt az a körülmény is, hogy a trónörökös szarajevói látogatásának időpontja és útvonala a sajtónak köszönhetően ismert volt.

Beindult a háborús gépezet

Június 30-án Leopold ­Berchtold, a Monarchia akkori külügyminisztere és az uralkodó, Ferenc József a szarajevói merénylet kapcsán megegyezett abban, hogy számolni kell a Szerbia elleni háborúval, de szükségesnek tartották diplomáciai előkészítését, különösképpen a német álláspont megismerését. Ezekben a nehéz időkben a Monarchia külpolitikája teljesen Berlin hatása alá került. A német fővárosban pedig az általános, kontinentális háború szempontjából ítélték meg a helyzetet, közöttük a Monarchiát közvetlenül érintő balkáni konfliktusokat is. A szarajevói merénylet után összehívott koronatanácsban a hadüzenet kérdése volt a központi téma, amelyet a megjelent vezetők, gróf Tisza István magyar miniszterelnök kivételével, szinte mindannyian támogattak. Azzal mindenki tisztában volt, hogy egy esetleges, Szerbiának küldött hadüzenet magában hordozhatja az általános háború kockázatát is, mivel Oroszország nyíltan támogatta a kis balkáni államot, II. Miklós cár birodalma mellett pedig ott állt az antant, tehát Nagy-Britannia és Franciaország is. A magyar miniszterelnök, Tisza István volt akkor talán az egyetlen befolyásos politikus, aki ellenezte a hadüzenetet, mivel tisztában volt azzal, hogy Magyarország számára ebből semmiféle előny nem származhat, ugyanakkor egy esetleges vereség minden bizonnyal feldarabolná Magyarországot. Azt is pontosan látta, hogy egy esetleges győzelem a Monarchia területi növekedését eredményezné, ami pedig csökkentené a magyarság arányát, és ezzel befolyását saját országában. Tisza, miután sikertelenül próbálta megóvni a békét, július hónapban már csak arra törekedett, hogy megakadályozza az általános háború kirobbanását, illetve, hogy rábírja a császárt egy deklaráció kiadására, miszerint a Monarchiának nincsenek támadó szándékai, kezdeményezése azonban nem járt sikerrel.

A németek támogatásukról biztosítják a Monarchiát

1914. július 6-án Németország a Szerbia elleni háború mielőbbi megkezdését tanácsolta, és biztosította a Monarchiát, hogy a konfliktus nemzetközivé szélesedése esetén segíteni fogja. Berlinben világossá vált, hogy a Monarchia vezetése addig nem fog Szerbia ellen háborút kezdeni, amíg a német vezetés nem hagyja jóvá a bolgár orientáció politikáját, illetve nem biztosítja Bécset, hogy Románia a háborúban semleges lesz. A német diplomácia elfogadta a Monarchia új Balkán-politikáját, ezután pedig Tisza István magyar miniszterelnök is megváltoztatta a háborút ellenző álláspontját. II. Vilmos német császár és vezérkari főnöke, Helmuth von Moltke tábornok is támogatta a hadüzenetet, mivel Németországban úgy vélték, a háború elkerülhetetlen, valamint az események azt mutatták, hogy a hármas szövetség (amelyet 1882-ben Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia kötött az Olasz Királysággal) hamarosan elveszíti fölényét az antanttal szemben. A német császár egy villámháborús terv ötletével végképp meggyőzte az idős bécsi uralkodót a győzelem lehetőségéről.

1914. július 28-án üzent hadat az Osztrák–Magyar Monarchia Szerbiának, miután a belgrádi kormány és I. Péter szerb király elutasította az öt nappal korábbi bécsi ultimátumot. E sorok írója abban a szerencsés helyzetben volt, hogy láthatta az ople­náci szerb királyi birtokon lévő múzeumban azt az eredeti táviratot, amelyben az Osztrák–Magyar Monarchia ultimátumot adott Szerbiának, és ezzel a távirattal elkezdődött az első világégés, ami több millió ember életébe került. Miután II. Miklós orosz cár 1914. július 25-én támogatásáról biztosította Szerbiát, a balkáni állam bátran szembeszegült szomszédja követelésével, ami aztán a Monarchia hadüzenetét vonta maga után.

A Monarchia kétfrontos háborúra készült, egyik oldalon Oroszország, másfelől Szerbia ellen. A vezérkar úgy számolt, hogy a mozgósított haderő egyötöde a szerb hadsereggel szemben harcol, négyötöde pedig Galíciában támad, hogy megzavarja, ezzel lelassítsa az orosz hadsereg felvonulását, majd a beérkező német hadsereggel együtt általános támadásba lendüljön.

A háború a Monarchia és Szerbia összecsapásával kezdődött el. Az 1914. augusztus 12–23. közötti első drinai csata a szerb ellenállás és ellentámadás miatt visszavonulással végződött. Az augusztus 23-tól szeptember 11-ig tartó galíciai hadjárat, amelyben négy hadsereg vett részt, szintén vereséggel zárult. A közben megindított Szerbia elleni második támadás is teljes kudarccal végződött. A Monarchia az északkeleti hadszíntéren is hatalmas veszteségeket szenvedett, 1914 végéig embervesztesége elérte a 800 ezer főt. Az Osztrák–Magyar Monarchia a háború elején már több mint 3 millió embert mozgósított a hadsereg kötelékébe, amelynek majdnem fele a magyar Szent Korona országaiból került ki.

Az első világháború lezárásával kezdődött el Magyarország történelmének egyik legfájóbb fejezete, az úgynevezett trianoni békeszerződés, minek következtében hazánk területének 2/3-át elveszítette és 3,3 millió magyar anyanyelvű állampolgárt egyszerűen elszakítottak anyaországától. Ezt a sebet hazánk a mai napig nem tudta teljes mértékben kiheverni.

A cikk megírásához felhasznált irodalom

Eöttevényi, Olivér. Ferenc Ferdinánd (magyar nyelven).

http://www.rubicon.hu.

Szarajevó 1914: Amikor egy gimnazista döntött Európa sorsáról. www.korkep.sk. Körkép.

A szerbek hősként tekintenek a szarajevói merénylőre. hu.euronews.com. Euronews

Mayer, Gregor. A nagy összeesküvés – A szarajevói merénylet és következményei.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Gavrilo_Princip.

Husnija Kamberović (2005). „Ubojstvo Franza Ferdinanda u Sarajevu 1914. – devedeset godina poslije”.