92 fő gyűlt össze

2019.06.29. 16:00

Margaréta Találkozó Perkátán

Az idei évben immár 8. alkalommal szervezte meg a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre a Margaréta Találkozó elnevezésű programját.

Horváth Dóri

A perkata.hu szerint az eseményre a Faluházban került sor, 2019. június 22-én. A késő délután kezdődő programon Beloiannisz, Dunaújváros-Dunapentele, Ercsi, Pusztaszabolcs, Ráckeresztúr és Szabadegyháza nyugdíjas klubjai jelentek meg, továbbá az Ercsi Tevékeny Nők Társasága és a Kulcsi Vidám Emberek is képviseltették magukat. Összesen, a perkátai egyesülettel együtt 92 fő gyűlt össze a rendezvény tiszteletére.

A délutánon elsőként Dr. Nagy Andrásné, a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Körének elnöke köszöntött mindenkit, majd Bogó Anikó alpolgármester üdvözölte a településen a vendégeket.

Ezt követően jó hangulatú műsorok kerültek bemutatásra a színpadon: a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Körének Rozmaring énekkara készült dalcsokorral, melyet Fórizs Antal, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője kísért gitárral. Utánuk az Ercsi Tevékeny Nők Társasága apáca show-al mutatkozott be közönségnek. A színpadi programokat a Perkátai Nyugdíjasok Baráti Köre zárta, akik hastáncoltak, Fórizs Antonella vezetésével.

- Ilyenkor hívjuk vendégségbe a barátainkat Perkátára. A résztvevők mindig úgy mennek el, hogy jól érezték magukat velünk, ez egy baráti találkozó minden évben – nyilatkozott Dr. Nagy Andrásné az esemény kapcsán.

A műsorokat követően még nem volt vége az estének, ugyanis Pletser Zoltán zenész muzsikájával kezdetét vette a mulatság, ahol a jó kedvű nyugdíjasok ropták késő estig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában