Tiszta udvar, rendes ház

2019.05.16. 19:00

Mondani szokás: a szemét nem dobja el magát

A kézi szemetesek, konténerek körüli hulladéklerakás örök érvényű téma: bármennyit is írunk róla, a probléma nem oldódik meg.

Körmendi Erzsébet

hulladékbegyűjtő cég dolgozói rendre megszüntetik az áldatlan állapotokat, megszabadítanak bennünket az idegesítő halmoktól. Aztán eltelik néhány nap, megjelenik az első szemetes zacskó, aztán mintha a kicsi a rakás elv érvényesülne, növekedik a kupac, amíg el nem éri valakinek az ingerküszöbét, és addig mondja a magáét, amíg el nem szállítják. Némelyik embertársunk egyik pillanatban szóvá teszi, hogy szemetes a város, hangadóként mondja a magáét a közösségi oldalon, a másik pillanatban pedig eldobja a papírzacskót, mert amíg más nem figyel erre, addig ő sem teszi.

Olvasónkat zavarja a kézi szemetes melletti zsák Fotó: Járvás Sándor

Szélmalomharc ez, aminek kiváltó okáért mi, emberek vagyunk a felelősek! Mert a szemét nem magától dobódik el. Nekünk kellene végre eljutnunk odáig, hogy óvjuk a környezetünket, és ugyanúgy figyelünk a közterületek tisztán tartására, mint az otthonunkéra: ha aki a lakásában nem dobja el a csokipapírt, az üdítős dobozt és a cigicsikket, az az utcán se tegye.

Járvás Sándor olvasónk küldte el szerkesztőségünknek a következő írást (és fotót). „Még a húsvét előtti nagyhéten történt az alábbi esemény, de – sajnos – még ma is látható. A húsvét előtti napok egyikén reggel felkeltem, és kíváncsi voltam az éppen létező időjárásra. Aztán elszörnyülködtem, mert a Baracsi út gyalogos átjárójánál (zebra) az utcai szemétgyűjtő tövében egy zsák „kitett” szemetet láttam. Úgy gondoltam, hogy valaki ott felejtette. Igen, mert még ma is ott „szúrja” a szememet. Ha nem 88 éves lennék, már elvittem volna, de erre már fizikailag képtelen vagyok. Arra gondoltam, hogy – nevezzük Takaros Józsefnek – a „nagy” héten Józsi rendet csinált a portáján. A szemetet zsákba rakta, betette kocsija csomagtartójába, és itt kidobta az éj leple alatt. Gondolta, hogy a városi szemétgyűjtő ürítését végző dolgozó majd elviszi megfelelő helyre. A gyűjtőt azóta már több esetben is ürítették, de az ezt végző dolgozó csak ránézett a Józsi által itthagyott zsákra, és tovább ment. Talán Józsi is járt erre azóta, de benne sem ébredt fel a lelkiismeret? Most május 14-én – Bonifác napján – még mindig itt fagyoskodik Józsi szemeteszsákja! Valószínű a jobb időre vár! Azt szeretném kérni, hogy szíveskedjenek a szemétgyűjtők figyelmét felhívni az elszállítás végett, mert Józsi szemét nem szúrja a szemét. Talán már ki is írta portája elé önkezűen, hogy „Tiszta udvar, rendes ház”?

Változtatna, ha sajátunknak éreznénénk az utcát?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában