az év végi rohanásban hasznos lehet

2018.12.26. 20:00

Mindig egyensúlyban a jógamatracon

PVC matrac, meditációs zene, esetleg füstölők és fura pózokban kitekeredett emberek... Eddig ez a kép élt a fejemben, ha meghallottam a jóga szót. Kíváncsiságomtól vezérelve felkerestem Kádár Mónika jógaoktatót és feltettem neki azokat a kérdéseket, amik egy kezdő, jóga iránt érdeklődő embert foglalkoztathatnak.

Varga Zsófi

Fotó: Pixabay

Hogyan ismerkedtél meg a jógával, előtte mit tudtál róla?

Sokáig nem volt része az életemnek a mozgás, de egyszer valami belső indíttatástól vezérelve elkezdtem keresgélni és ekkor jött szembe a Pilates. Pár alkalom után arra a következtetésre jutottam, hogy akár én is megtanulhatnám és komolyabban is foglalkozhatnék vele, akár oktató is lehetne belőlem. Az ötletet tettek követték és az év elején megismert mozgásformát nyáron már újdonsült oktatóként Kisapostagon hirdettem, szerveztem. A mai napig vannak olyan hölgyek, akik az első órám óta járnak hozzám heti rendszerességgel.

Látva, hogy mennyi embert megmozgat ez a lehetőség tovább kellett fejlődnöm, hogy minél szakszerűbb formában tudjunk együtt dolgozni. Ekkor jött a jóga. Remekül működött együtt ez a két mozgásforma, hisz mit számomra is kiderült a Pilates alapja a Jóga, a „nyugati” világ anatómiai ismereteit a „keleti” mozgáskultúra egyes eszközeivel ötvözi. Először elkezdtem a jógát is gyakorolni, tapasztalatot szerezni majd ismét egy oktatóképzés következett. A mai napig két helyszínen tartok órákat, de hívnak a környező falvakba, városokba is.

Kádár Mónika változatos órákkal várja a jóga iránt érdeklődőket
Fotó: Danó Dóra

Csak csoportos-, vagy magánórákat is tartasz?

Tartok csoportos és magánórákat is, de mindkettő egészen más. Mindkettő kihívás, ezért is szeretem. Egy csoportos foglalkozás esetében mondjuk 10 ember problémáját, adottságait szükséges szem előtt tartani, odafigyelni hogy mindenki megkapja amiért érkezett, biztonságos módon mozogjon és legyen számára kihívás, de ne érezze azt se, hogy szinte semmit sem tud megcsinálni. Ezt összhangba hozni sokszor nem egyszerű. Szeretem úgy tartani az órákat, hogy van egy vezérfonal és muszáj, hogy abban az egy órában figyelj magadra, hogy vagy, mit bírsz azon a napon. Nem biztos, hogy minden nap ugyanazok a gyakorlatok ugyanúgy mennek, mint előzőleg. Ha valami nem megy ne erőltesd, ha pihenned kell, akkor tedd meg, ha aznap épp olyan passzban vagy lehet tudod végezni a nehezebb változtatás is az adott gyakorlatnak. Magánóra esetén az egész óra csak az adott emberről szól, az ő igényeinek megfelelően, teljesen személyre szabva.

Többfajta jóga létezik, tapasztalataid szerint melyek a legnépszerűbbek?

Nem egyszerű ezt meghatározni. Ez országon belül is változó, illetve attól is függ az adott ember mit keres, épp hol tart a gyakorlásában és persze a közelében melyik jóga stílus az elérhető. A jógára tekinthetsz úgy, mint egy nagyon széles eszköztárra, amelyből a célod szerint válogathatsz. A mai modern ember figyelme leginkább a fizikai síkra irányul, ezért a gerincjóga is itt kezdi a gyakorlást. Először a kifelé forduló, pörgésből érkező gyakorló figyelmét saját testére irányítja és ez már a mai világban szerintem nagyon nagy lépés!

Gyakorlásaim során én is több jóga stílust megismertem így bátran ajánlom mindegyiket! Jelenleg Yin jógát tartok, ahol egy órán belül viszonylag kevés gyakorlatot végzünk és hosszan akár 2-5 percig is benne maradunk egy-egy pózban. A másik épp ennek az ellenkezője, a Vinyasa Flow jóga, ott pedig egy lassú de folyamatos áramláson keresztül lehet megtapasztalni a jóga gyakorlatait és hatásukat. Lényegében az összes jóga stílus ugyanazokat a gyakorlatokat használja és a jóga célja is ugyanaz. Én azt ajánlom, hogy nyugodtan induljon neki az ember, baj nem érheti, csak saját tapasztalatot tud szerezni és az rendkívül izgalmas dolog.

Az hiszem mondhatjuk, hogy ez valóban egy életforma…

Így van, amit azon a kis PVC matracon megtapasztalsz, az akarva akaratlanul szépen utána „kifolyik” az ember életébe és ahogy egyre jobban egyensúlyba kerül egy gyakorlatban azt a tapasztalatot utána tudja alkalmazni a hétköznapi életben, kitartó lesz, látja a saját fejlődését, amiről azt gondolta, hogy nem tudja megcsinálni idővel vagy akár elsőre sikerül. Főleg oktatóképzéseken vettem azt észre, hogy aki komolyabban foglalkozni kezd magával, annak megváltozik és felfordul az élete. Aminek nincs ott a helye az eltűnik, beindul az átalakulás és a fejlődés az életében.

Tegyük fel, hogy valaki elmegy az első jóga órájára, nagy vonalakban, mi fog ott történni?

A jóga más mozgásformákhoz képest rendkívül sokrétű, foglalkozik a tudatos légzéssel, relaxációval, stresszoldással, meditációval amelyre egyre több embernek van szüksége. Az óra mindig egy kis elcsenededéssel, ráhangolódással kezdődik. Segít az órára fókuszálni, elengedni a nap folyamán felgyülemlett feszültséget, hogy figyelmünket zavaró gondolatoktól mentesen, teljes egészében önmagunkra tudjuk fordítani a foglalkozás alatt. Végre ki lehet kapcsolni a telefont és mindenféle kütyüt. Van ahol bemelegítéssel folytatjuk, van ahol egyből jógapózokkal. Legtöbbször egy összetettebb jóga póz elvégzése a cél, mely meg is jelenik az óra vége felé közeledve, majd ismét talajhoz közelebbi ászanák melyek a levezetést szolgálják és az órát relaxáció zárja, az adott órán elvégzett jóga gyakorlatok intenzív hatásait hagyjuk lecsendesedni, segít integrálni, harmonizálni azokat. Testi, mentális, és lelki síkon is ellazítjuk önmagunkat.

Vezető képünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában