„Édesanyám gyermekkori álma volt, hogy nevelőszülővé váljon”

Gyulát talán nem kell bemutatni senkinek. Egy legenda, többszörös világbajnok búvárúszó, aktív sportember. Közvetlen, mindig mosolyog, annak ellenére is, hogy egy tragikus baleset következtében mindkét lábát elveszítette. A lábait igen, az életigenlését és a sport iránti rajongását azóta sem. Gyula érdemeit emberi oldalról sem lehet zárójelbe tenni, de az biztos, hogy a végtelen pozitivitását otthonról hozta. És ahogy szüleiről mesélt, kiderült, hogy ez pontosan így van.

A Gurisatti családban három testvér nevelkedett szerető, támogató közegben Újtelepen. Nagy családi házban laktak, és amint a Gurisatti gyerekek kirepültek, a szülők hozzáláttak ahhoz, hogy megvalósítsák Gurisatti Gyuláné Ébner Mária egyik gyermekkori álmát: állami gondozásban lévő gyerekeket vesznek magukhoz. „Először furcsállottuk, de természetesen elfogadtuk és támogattuk ezt a nemes döntést, hiszen anyunak mindig is ez volt az álma. Ahogy elköltöztünk, megüresedett a szobánk, amit apu saját készítésű gyerekbútorokkal rendezett be” – emlékszik vissza Gyula.

Az első testvérpárt Székesfehérvárról hozták el, ehhez azonban egy hosszú folyamat vezetett. Terepszemlén, pszichológiai vizsgálaton kellett részt vennie a Gurisatti házaspárnak és eleinte csak egy-egy hétvégére vihették ki a gyerekeket. „Az intézet nevelői nagyon sokat beszélgettek a szüleimmel, szerették volna megismerni a mentalitásukat, személyiségüket, majd a benyomásaik alapján javasoltak nekik egy testvérpárt, Timit és Tomit” tudtuk meg a kiválasztás folyamatáról Gyulától.

Megindította a cseperedő gyerekek sorsa

Az első két jövevényt még további kilenc követte. Egyszerre öt gyermeknél több nem lakott a házaspárnál, de hárman-négyen mindig voltak, és Mária hivatásos nevelőszülővé vált. Ez azt jelenti, hogy fizetést is kapott a gyerekek neveléséért. „Kapott egy bizonyos összeget, de egyáltalán nem azért csinálta, hanem azért, mert fontosnak tartotta, hogy segítsen, és megindította ezeknek a szülő nélkül cseperedő gyerekeknek a sorsa. Az az összeg, amit az államtól kapnak a nevelőszülők, csupán egy kis segítség, de alapvetően nem fedezi a gyermek teljes körű ellátásának minden költségét, meggazdagodni pedig pláne nem lehet belőle.” És valóban, bár a rossznyelvek azt mondják, hogy egyesek érdekből vesznek magukhoz gyereket, ez nem reális elképzelés. Ráadásul a gyermekvédők folyamatosan tartanak ellenőrzéseket. Gyula szüleihez is meghatározott időnként érkeztek, beszéltek a gyerekekkel, s még az iskolába is ellátogattak, hogy megbizonyosadjanak afelől, hogy minden a legnagyobb rendben van, a gyerekek kiegyensúlyozottak, semmiből nem szenvednek hiányt.

Képesek voltak hátuk mögött hagyni múltjukat

Összesen tizenegy gyereket neveltek fel Gurisattiék, és mindegyiküket már nagyobbacska korukban vették magukhoz. A 8-10-12 éves gyerekeknek kisebb az esélyük, hogy kikerüljenek az intézetből, így Mária és Gyula ebből a korosztályból választotta neveltjeit.

„Nem voltak már picik, amikor a szüleim magukhoz vették őket, de nagyon kötődtek hozzájuk. Mindegyikük anyunak és apunak szólította őket, boldogok, hálásak voltak, hogy a család tagjai lehettek.” Mert, ahogy Gyula meséli, valóban teljes jogú családtagoknak számítottak és számítanak a mai napig is. Ugyanúgy megkaptak mindent, mintha a szülők saját, vér szerinti gyerekei lennének és nagy hangsúlyt fektettek a taníttatásukra is.

Érettségit, szakmát mindenki szerzett, de akadt, aki a diplomáig is eljutott. A népes társaságból csupán egy fiatal volt, aki olyan súlyos magatartási problémákkal, beilleszkedési zavarokkal küzdött, hogy javítóintézetbe került, és megszakadt vele a kapcsolat. A többiek képesek voltak hátuk mögött hagyni múltjukat, amiben a legkülönfélébb titkokat hordoztak. Volt, akit a sanyarú anyagi körülmények, volt, akit a testi-lelki bántalmazások miatt vettek állami gondozásba, és olyan is, aki annyira fiatalon került az intézetbe, hogy talán nem is ismerte az igazi szüleit. Persze akadt, aki rendszeresen talákozott édesanyjával és édesapjával, miközben a Gurisatti családnál lakott.

„A mai napig családtagként kezeljük őket, tartjuk a kapcsolatot. Édesanyám már sajnos nincs köztünk, de édesapámat rendszeresen meglátogatják, visznek neki ajándékot karácsonykor, vagy csak beugranak egy tálca sütivel, és fényképeket nézegetve nosztalgiáznak. Akinek azóta már gyermeke született, az viszi az unokákat is, ugyanis a kicsik papának szólítják aput.” A Gurisattiéknál nevelkedett gyerekek közt van katona, vezető óvónő és egészségügyi dolgozó is. Amikor Gyulát arról kérdeztem, hogy szerinte mi lehet az oka annak, hogy ma már egyre kevesebb nevelőszülő van, eltűnődött.

„Ehhez nem elég, hogy valaki szereti a gyerekeket, hatalmas elhivatottság és felelősségtudat kell hozzá, ami sajnos egyre ritkább a fiatalok körében. A szüleim a kilencvenes években kezdtek ezzel foglalkozni, ez már akkor is ritkaságszámba ment, főleg ennyi gyerekkel. Azóta eltelt húsz év, ennyi idő alatt rengeteget változik a világ, sokszor a saját életterüket is nehezen alakítják ki a fiatalok. Nem egyszerű ez, az biztos. De azt tudom, hogy anyuék egy percre sem bánták meg döntésüket, és minden gyerekhez páratlan szeretettel és türelemmel álltak.”

Egyre nagyobb szükség van a nevelőszülőkre

Gurisatti Gyula meglátásai sajnos valós alapokon nyugszanak. Magyarországon 2017-ig 24 ezer gyerek élt gyermekvédelmi gondoskodásban, és 64 százalékuk nevelőszülőknél kapott elhelyezést. A szám folyamatosan növekszik, a nevelőszülői hivatásra alkalmas felnőttek száma viszont nem. Tartózkodnak a dolog társadalmi megítéléstől és a kockázatoktól, valamint téves információk vannak a feltételekről és egyáltalán arról, mit is jelent pontosan ez a hivatás. Rosszul tudják például, hogy mi a legfelsőbb korhatár, ami mellett még magukhoz vehetnek egy állami gondozottat. Maximum 50 év korkülönbség mellett ezt megtehetik, ezen a kereten belül pedig eldönthetik, milyen korú és nemű gyereket nevelnek. A nevelőszülőség ráadásul hivatalosan is munkaviszony, ami beleszámít a nyugdíjba és társadalombiztosítási ellátásra is jogosít.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felismerte a problémát és 2019-ig mintegy 850 millió forint további támogatással többet szán a nevelőszülők támogatására és kampánnyal is igyekszik felhívni a figyelmet arra, milyen nagy szükség van a nevelőszülőkre. Gurisatti Gyulánénak és férjének azonban sem kampány, sem extra támogatások, sem külső motiváció nem kellett ahhoz, hogy szebbé tegye neveltjeik életét. Szívből csinálták, amíg koruk, egészségük és erejük engedte. Amikor búcsúztam Gyulától, megjegyeztem: „Az édesanyja nagyon melegszívű asszony lehetett.” Erre ő elmosolyodott, könny szökött a szemébe és bólintott. „Igen, valóban az volt.”

Mindig is apunak és anyunak szólították a szüleimet