Botzheim Dániel – Az informatikus hallgatóból lett színpadmester

Te egyébként a külalakodnál fogva is egyéniség vagy, és bevallom, egy zenei fesztiválon inkább néznélek reppernek, mint informatikusnak. Ez még ugyan nem kérdés, de tudsz rá válaszolni?

– Persze! Nem lennék repper, ha nem menne. Hogy szeretnéd, rímekbe szedve vagy prózai előadásban? Ha komoly akarok lenni, akkor azt mondom, hogy már az iskolában összeraktunk egy bandát. Na, erről tudnék mesélni. Nyilván a korral jár, hogy a sikert azt mindenki szerette volna, de tenni érte már nem annyira. A lényeg az, hogy bekerültem egy iskolába, és mert a suliválasztás nem volt egyszerű dolog, és a tagozódás is zenei volt, hangszert kellett választanom, ez lett a dob. Szerettem, és azt gondolom most is, hogy egy zenekar vezető hangszere, amely akár önmagában is megállja a helyét, mégsem dobosként képzeltem el a jövőt. Volt valami, ami ennél sokkal jobban izgatott. Ez pedig az ének.

Dob vagy ének, ez nyilván „szerelem” kérdése, a közönség számára ebből csak annyi fontos, hogy jó zenét halljon. Hogy alakult ezután az életed?

– Csináltunk néhány dalt, amelyekről azt gondolom, hogy jók is voltak. Azt már akkor is tudtam, hogy zenét csinálni csak úgy nem lehet, kell hozzá egy jókora háttér. Ekkor jött a gondolat, és bevonultam a stúdióba. Anélkül, hogy reklámot csinálnék bárkinek, nyugodtan mondhatom, hogy a hazai kínálat legjobb stúdiójába sikerült bekerülnöm. Nem kisebb nevek dolgoztak itt, mint a P Mobil, az Omega, és sorolhatnám, de szerintem már ezek a nevek is magukért beszélnek. Ez jól is ment, bár a mai tapasztalatommal már azt is látom, mit csináltam volna másként, de ez pusztán szakmai önértékelés, a közönség valószínűleg nem is venné észre, mi az, amit még jobban lehetett volna csinálni. Volt azonban egy óriási buktatója a dolognak már akkor is (hozzáteszem, ez a tényező az élet minden területén szerepet játszik), ez pedig a marketing. Akkoriban kezdődött az online világ. A felhasználók, vagy ha tetszik, a közönség már használta ezt a felületet, de ott megjelenni nem volt egyszerű, és az a véleményem, hogy ma sem az. Ehhez érteni az egy külön szakma, ismerni, tudni kell, miként működik, és azt is, hogy lehet olyan előnyöket szerezni, amelyek a népszerűségig repítenek. Na, ez az a pont, ami hiányzott akkor. Szerettem volna fesztiválokon fellépni, de ahhoz előbb valamilyen közönségérdeklődés kellett. Vagy megvásárolja ezt az ember, vagy kihasználja azokat a felületeket, amelyek sokkal kevesebb ráfordítással elérhetők.

Van egy bakancslistád, jól tudom? Elárulsz ebből részleteket?

– Igen, de vannak titkok, amelyeket babonából nem osztok meg. Informatikát a munkám, pontosabban a megélhetés miatt kezdtem el tanulni. Mielőtt a DUE hallgatója lettem, elhatároztam: a célom, hogy a HÖK tagja legyek – ez megvan. Volt még egy titkos vágyam, hogy a DUDIK-on valamilyen formában részt vegyek, mert azzal tisztában voltam, hogy az egyetemnek köze van a zenei fesztiválhoz. Én lettem a rendezvény egyik színpadának színpadmestere. Kipipálva! És volt még egy vágyam, de ezt nem árulhatom el, viszont ha teljesül, és ezt is kipipálhatom, ígérem, beszámolok róla nektek, hogy ez volt az…