Celebfigyelő

2024.02.18. 16:00

Babát vár az ország egyik legismertebb sztárpárja

Közösségi oldalain jelentette be az úszó olimpiai bajnok, Gyurta Dániel, hogy feleségével, Iszak Eszterrel gyereket várnak.

Duol.hu

Forrás: Instagram

A 2012-ben, Londonban olimpiai bajnoki címet szerzett Gyurta Dániel visszavonulása óta sportdiplomataként dolgozik, jelenleg is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportolói bizottságának a tagja, ahol a mandátuma a nyári, párizsi játékok végével lejár, írja az origo.hu.  Gyurta Dániel bekerült a magyar úszók halhatatlanok csarnokába is. 2009-es világbajnoki címe után 200 méter mellen öt évig volt veretlen, közte további két vb-elsőséggel, illetve a 2012-es londoni olimpiai aranyéremmel, amelyet világcsúccsal nyert meg. Gyurta Dániel visszavonulása után adott hosszú interjút, amiben elmondta, soha nem akart megélhetési úszó lenni.

Gyurta Dániel és párja, a dunaújvárosi születésű modell és műsorvezető Iszak Eszter 2022-ben házasodtak össze, első gyereküket várják. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában