BL-selejtező

2022.07.14. 11:29

A Slovan kiemelt figyelmet fordít a biztonságra az FTC elleni hazai visszavágón

A BL-selejtező második fordulójának első felvonását jövő szerdán 20 órakor rendezik a budapesti Groupama Arénában, míg a pozsonyi visszavágót a szlovák klub weboldala szerint július 27-én, szerdán 20.30 órától játsszák.

A Slovan Bratislava szerint az elmúlt évtized legnagyobb párharca vár az együttesre a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőben.

A Ferencváros a honlapján közölte, hogy a BL-selejtező második fordulójának első felvonását jövő szerdán 20 órakor rendezik a budapesti Groupama Arénában, míg a pozsonyi visszavágót a szlovák klub weboldala szerint július 27-én, szerdán 20.30 órától játsszák.   

Utóbbi találkozóval kapcsolatban óriási érdeklődésről számolt be a Slovan, és hozzátette, kiemelt figyelmet fordít a biztonságra, mert a klubnál nem szeretnék, ha megismétlődne az 1992-es eset. Emlékeztettek: 

a két együttes akkori összecsapásán sok vendégszurkoló keveredett a hazai nézők számára fenntartott részre, ami konfrontációt eredményezett.

Ezt megelőzendő a pozsonyi drukkereknek szombatig bezárólag zárt körben kezdik meg a jegyek eladását - azokat értesítik először, akik a közelmúltban vásároltak bérletet vagy jegyet, és elektronikus úton elérhetik őket -, hogy csapatuknak minél nagyobb támogatást biztosítsanak a mérkőzésen és ezzel is növeljék a biztonságot.   

A pozsonyi találkozóra a jegyek négy kategóriában 12-30 euróba (4920-12 300 forintba) kerülnek, míg a bérleteseknek 10-24 euróba. A VIP-jegyekért két kategóriában 130 és 200, illetve 104 és 160 eurót kell fizetni.   

A Ferencváros közölte, az első, budapesti mérkőzésre elindult a jegyértékesítés, a belépőket a bajnoki jegyárnak megfelelő áron lehet megvásárolni, a szezonbérlettel rendelkezők húsz százalék kedvezményre jogosultak. 

A selejtező első körében a Ferencváros a kazah Tobol Kosztanaj, míg a Holman Dávidot is foglalkoztató szlovák Slovan Bratislava a georgiai Dinamo Batumi együttesét búcsúztatta. A főtáblára kerüléshez négy párharcot kell nyerni, a magyar és a szlovák csapat ebből egyet-egyet vett sikerrel.

Forrás: MTI

Borítókép: Ferencvárosi szurkolók óriási transzparense a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójában játszott Ferencváros - MOL Vidi FC mérkőzésen a Groupama Arénában 2019. április 20-án. Ferencváros-Vidi 4-1. MTI/Kovács Tamás

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában