vitorlát bonts!

2019.05.11. 13:24

Megkezdődött a vitorlás szezon a Balatonnál

Az idei év az olimpiai felkészülés jegyében zajlik a magyar vitorlázásban – fogalmazott a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke szombaton Balatonfüreden a Balatoni Évadnyitó Belflex Nagydíj megnyitóján.

Balatonfüred, 2018. július 26. Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj tókerülõ vitorlásverseny mezõnye a rajt elõtt Balatonfüred közelében 2018. július 26-án. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

Kollár Lajos, az idén kilencvenéves szövetség elnöke elmondta: tavaly Érdi Mária és Berecz Zsombor révén két olimpiai kvótát szereztek a magyar vitorlázók, és idén még legalább két kvóta megszerzésére van esély, hiszen a Vadnai és a Gyapjas testvérek is egyre jobban szerepelnek. Kiemelte:

minden esély megvan arra, hogy négy hajóosztályban öt olimpikonnal legyen ott Magyarország Tokióban az olimpián, ami a sportág eddigi legnagyobb magyar sikere lenne.

A szezonról szólva megjegyezte:

idén öt nemzetközi vitorlásversenyt rendez a szövetség részben balatonfüredi, részben balatonföldvári helyszíneken,

és a tervek szerint idén elindul a balatonfüredi megállópont fejlesztése is. Hozzátette: uniós pályázatok segítségével közel kétszáz hajót, illetve sporteszközt juttatott a szövetség 27 klubnak.

Kollár Lajos hangsúlyozta:

tavaly minden versenyükön rekordszámú nevező volt.

Most a balatoni évadnyitó vitorlásversenyre, a szezon első, a Magyar Vitorlás Szövetség által rendezett nagyhajós regattájára is több mint kétszázan neveztek és a nyári Kékszalagon is szeretnék elérni a tavalyi jubileumi viadal létszámát. Hozzátette:

az utóbbi években a vitorlássport utánpótlásában résztvevők száma a kétszeresére növekedett és szintén emelkedett a versenyzői engedéllyel rendelkező sportolók száma is.

A túravitorlázók számára elindult a Vitorlázz itthon elnevezésű program, és egy telefonos applikációval is segítik a túravitorlázókat, hogy a számukra megfelelő kikötőben tudjanak éjszakázni, valamint a meteorológiai viszonyoknak megfelelően tervezhessék útvonalukat.

Megnyitóbeszédében Rákossy Balázs, a pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a Balatont a magyar turizmus egyik legfontosabb fellegvárának, Balatonfüredet pedig a Balaton fővárosának nevezte. Hozzátette: az évről évre jobban teljesítő turizmus nagymértékben járul hozzá a magyar gazdaság dinamikus növekedéséhez, és a Magyar Turisztikai Ügynökség jelentős forrásokat biztosít arra, hogy kiemelkedő turisztikai helyszínek – köztük elsősorban a Balaton – olyan szolgáltatásokat tudjanak nyújtani a kikapcsolódásra, sportolásra, pihenésre vágyóknak, amelyek minden igényt kielégíthetnek.

Bóka István, Balatonfüred polgármestere szerint

az évadnyitó vitorlásversenyre a nyári turisztikai szezon megnyitójaként is tekintenek,

mely az összefogást szimbolizálja a Balatonért, a vitorlázásért, Balatonfüred városáért és a sportért. Hangsúlyozta: a vitorlázás egyrészt technikai sport, ahol a fejlesztéseknek nagy szerepük van, de emellett komoly szellemi kihívás is.

A vitorlázókat a két város kapcsolatának harmincéves jubileumát ünnepelve Andreas Haas, Balatonfüred német testvérvárosa, Germering főpolgármestere is köszöntötte.

A szombat délben Balatonfüredről elrajtolt Balatoni Évadnyitó Beflex Nagydíjra a szövetség honlapjának tájékoztatása szerint 210-en neveztek. A hajósok előbb Alsóörsnél, majd pedig Tihanynál fordulva érkeznek vissza a balatonfüredi célba. A verseny limitideje 4,5 óra.

Borítókép: Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj tókerülő vitorlásverseny mezőnye a rajt előtt Balatonfüred közelében 2018. július 26-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában