Nemzetgazdaság

2024.01.18. 18:39

A magyar munkahelyek és a gazdaság védelme érdekében újabb szabályokat fogadott el a kormány

A családok és a magyar munkahelyek védelme érdekében a kormány arról döntött, hogy 2024-ben 65 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek legmagasabb számát, továbbá meghatározta azt a mintegy 300 foglalkozást, amelyekben vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel nem alkalmazható harmadik országbeli állampolgár – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

MW

A magyar családok és munkahelyek védelmében hozott intézkedéseket a kormány

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A kormány intézkedéseinek köszönhetően a Gyurcsány-korszak óta 1 millióval nőtt a foglalkoztatottság, így már több mint 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, miközben történelmi mélypontra süllyedt a regisztrált álláskeresők száma – idézik fel a közleményben.

Kiemelték, a magyar munkaerő az első, ezért az Országgyűlés minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvényt fogadott el. 

Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni.

A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a jogszabályok értelmében külföldi munkaerő alkalmazására kizárólag akkor kerülhet sor, ha magyar munkaerővel már nem tölthetők be az üres álláshelyek.

A közleményben kitértek arra, hogy a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható, harmadik országból érkező munkavállalók számát immár két évtizede kvóta szabályozza, amelynek elméleti maximuma az előző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos száma. 

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a kvóta maximális értéke 81 ezer lehetne 2024-ben, azonban a kormány szem előtt tartva a magyar munkahelyek védelmét arról döntött, hogy 2024-ben is az elméleti maximumtól lényegesen alacsonyabb számban, 65 ezerben határozza meg a kvóta felső határát.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozza, hogy a maximális értéket a harmadik országból érkező munkavállalók száma az elmúlt években egyszer sem haladta meg, 2023-ban mindössze 39 ezer engedély kiadására került sor, továbbá minden esetben szigorú idegenrendészeti ellenőrzésen esnek át az érintettek.

A kormány a magyar munkaerő és a magyar munkahelyek megvédése érdekében továbbá létrehozott egy negatív listát, amely meghatározza mindazon munkaköröket, amelyek esetében vendégmunkás-tartózkodási engedély nem adható ki. 

A kormány döntése szerint így mintegy 300 foglalkozás esetében kerültek kizárásra a vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel érkező, harmadik országbeli állampolgárok. Ilyen munkakörök például a következők: tetőfedő, ipari alpinista, szerszámkészítő, kulturális szervező, jogi asszisztens, fényképész, szőlő- és gyümölcstermesztő, felvonószerelő.

 A lista is azt garantálja, hogy a vendégmunkások egyetlen egy esetben se vehessék el a magyarok elől a munkát – tájékoztatott az NGM.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában