2024.04.08. 05:00
Új törvény vethet véget a kiskorúak energiaital-fogyasztásának
Már a parlament előtt van a törvényjavaslat, amely betiltja az energiaitalok eladását kiskorúaknak.

A kiskorúak egyötöde rendszeresen iszik energiaitalt
Forrás: Shutterstock
Ez azt jelenti, hogy akár már nyártól betiltanák a 18 éven aluliak számára az energiaitalt, és azok a boltok, amelyek mégis kiszolgálják őket, súlyos büntetést kaphatnak: akár átmeneti bezárás is lehet a következménye.
Tilos tizennyolcadik életévet be nem töltött személy részére a népegészségügyi termékadóról szóló törvényben meghatározott energiaitalt értékesíteni, illetve kiszolgálni
– olvasható a kedden, Hollik István (KDNP) és Nacsa Lőrinc (KDNP) által benyújtott törvényjavaslatban.
A kezdeményezés már tavaly októberben elindult, akkor elkezdte a törvényhozás megvizsgálni az energiaitalok gyerekekre gyakorolt hatását.
Egy felmérés szerint a magyar fiatalok 78 százaléka fogyaszt energiaitalt, sőt, állítólag minden ötödik 10–14 éves gyerek rendszeresen fogyasztja reggelire.
Mint a törvényjavaslatot jegyző politikusok elmondták, az elmúlt hónapokban sok szakemberrel, orvossal (Magyar Kardiológusok Társasága, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ) egyeztettek, akik megerősítették, hogy ez súlyos egészségügyi kockázat a fiatalok számára, ugyanis egyre többen szorulnak kórházi kezelésre a túlzott energiaital-fogyasztás miatt.
Bulvár-celeb
- A nap első étkezése kiemelten fontos, ezeket az ételeket tanácsos reggel fogyasztani
- Kezdődik a 10. Digitális témahét
- Egy kutatás szerint a nőknél nagyobb eséllyel alakul ki az Alzheimer-kór
- Elhunyt sztárok, akiket titokban kisértek a végső útjukra
- Csodát tesz a veteményessel ez a fűszer