Gazdaság

2017.08.24. 17:48

A kémény nem füstöl

A régi vágású ipari üzemekhez szokott szemnek szokatlan lehet, hogy Dunaújváros iparterületén működik egy gyár, amelynek a kéménye lényegében nem füstöl.

A papírgyártás rendkívül energiaigényes iparág. Éppen ezért kritikus üzleti szempontból, hogy az energiaigényeket a lehető leghatékonyabb módon fedezze az üzem. A Hamburger Hungária az üzleti szempontok mellett a fenntarthatóság és a környezetvédelem követelményeit is szem előtt tartva döntött.

A Hamburger Hungária üzemelő erőműve

- Ma Magyarországon a vállalatok számára elérhető energia ára 25-30 százalékkal magasabb, mint Németországban vagy Ausztriában. Ráadásul a papírgyártásban ez kiteszi a gyártási költségek 25%-át, azaz a Hamburger Hungária versenyképességének egyik legfontosabb tényezője az energiaköltségek csökkentése volt. Fontos a versenyképesség, hiszen a munkahelyek megtartása is múlik azon, hogy miként teljesít a gyár. Éppen ezért, a hatékonyság növelése, valamint az önellátás fokozása érdekében döntött úgy a vállalat, hogy saját erőművet épít. A tavaly felavatott 45 milliárd forintos beruházás idén már teljes funkcionalitásával működik a keletkezett maradék anyagokat sem kell deponálni hanem az is hasznosítható. Mindez a környezet minimális terhelésével valósult meg - mondta el Bencs Attila cégvezető.

Ezek is érdekelhetik