11°
15°
10°

Támadóval erősített a Dunaferr együttese

Dunaújváros - Újabb támadóval erősítette meg játékoskeretét az első osztályú bajnokságban jelenleg negyedik helyen álló Dunaferr-DF-Renalpin FC futsal együttese.

Gorjanacz Mario örömmel igazolt Dunaújvárosba

A huszonnégy esztendős Gorjanacz Mario legutóbbi csapata a Dunakeszi Kinizsi volt, amely jelenleg az NB II Közép csoportjának egyik élcsapata, de előtte szerepelt az első osztályú Aramis SE és Rába ETO együtteseiben is. Az ősszel a másodosztályú bajnokságban tizenöt mérkőzésen lépett pályára, amelyeken nyolcszor talált az ellenfelek kapujába. A fiatal játékos a dunaújvárosiak vezetőedzője, Fehér Zsolt invitálására érkezett, aki jól ismeri, hiszen az előző években már dolgoztak együtt Dunakeszin és Győrben is. A beilleszkedéssel nem lesz különösebb problémája, hiszen a keretből játszott már együtt Hosszú Ádámmal, a Horváth ikrekkel, Varga Csabával, Hegedűs Ferenccel és Bognár Bálinttal is. Az új szerzemény hétfőtől gyakorol együtt a Magyar Kupa elődöntőjére készülő újvárosiakkal. Természetesen a vezetőedző dönt majd arról, hogy február 20-án Gyöngyösön az FTC Futsal-Fisher Klíma elleni összecsapáson pályára küldi a játékost. Szereplése annak függvénye, hogy miként tud beilleszkedni a csapatba, és mennyire sikerül elsajátítania a taktikai elemeket.

 


Legolvasottabb

1
Darázstámadás történt a Római óvodánál! (frissítve)
2
Holttestet találtak a dunaújvárosi Kikötő-öbölben
3
A dunaújvárosi uszodában forgatott az Oscar-díjas Jennifer Lawrence
4
Feltörtek egy dunaújvárosi lángosost
5
Tovább a megkezdett úton! Interjú Hwang Seong Hakkal, a Hankook ügyvezető igazgatójával
kedves gesztus
Vége a reptéren elkóborolt plüssmacik korának (videó)
kosáreső / 25 perce
Fölényes győzelmet aratott idegenben a Körmend
A magyar együttes 17 ponttal diadalmaskodott.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *id. TAMANKÓ FERENC* 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 22-én, pénteken 11 órakor lesz a daruszentmiklósi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *PRIBÉK LÁSZLÓNÉ* életének 64. évében elhunyt. Temetése 2017. szeptember 25-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *VUKOV IRÉN* 88 éves korában megtért őseihez. Temetése 2017. szeptember 22-én 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Évadnyitó közgyűlés / 1 órája
Ezek az ügyek kerültek napirendre a közgyűlésen!
Szabó Szabolcs
Kohász kézi / 1 órája
Győzelmet aratott a kohász, pedig sok helyzetet kihagyott!
Jankó Árpád
Diákolimpia / 1 órája
A 140-en birkózó közül több dunaújvárosi országos döntőbe jutott!
Gallai Péter
DPASE / 2 órája
Fejben végig ott kell lenniük! Ezen a meccsen múlik biztos győzelem
Gróf András
Lányára hagyta a céget / 3 órája
Elhunyt a L'Oréal örököse
Dunaferr SE / 3 órája
A fiatalokra épít a röpi csapat! A legtöbb játékos életkora húsz év alatt van
Gróf András