Foci

2012.03.08. 03:29

Minden csapat erősített, indul a bajnokság a megye II-ben

Dunaújváros - Három hónapos kihagyást követően indul ismét útjára a labda a hétvégén, a Fejér megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság Agárdi Termál csoportjában.

Dunaújvárosi Hírlap

- A tervezett munka kilencven százalékát elvégeztük. Minden hétvégén és volt, amikor szerdán is játszottunk edzőmérkőzést, így nagyjából kialakult a kezdőcsapat. A tavaszi első fordulóban - nem lebecsülve a Sárbogárdot - hazai pályán vasárnap nyernünk kell. Még nem mondtunk le a bajnoki címről, hiszen csak öt pont a listavezető Ercsi előnye.

Nagy mozgás volt a 9. helyen telelő Adony játékoskeretében. Távozott: Varga Zoltán (Pusztaszabolcs), Nebucz Márk (Százhalombatta), Marczinka Bence (Kulcs), Szűcs Balázs és Huszák Roland pedig befejezte. Érkezett: Auer Gábor és Csucsai Zoltán (Ercsi), Tamon János (Iváncsa), Pipicz István (Dunavecse). Az egyesület elnöke, Pálinkás András szerint erősebb lesz a csapat tavasszal.

- Az új igazolások mellett felépült hosszú sérüléséből Kármán Sebestyén és Hegedűs Róbert, mellettük Csorba Tibor játékára is újra számíthatunk, így megcélozzuk a 4-5. helyet. Fontos lenne egy jó hazai rajt vasárnap az Ercsi ellen.

A kulcsiak elnöke, Posch János csak érkezőkről számolt be a vasárnapi abai nyitómérkőzés előtt.

- Lengyel Zoltánt Rácalmásról, Peredi Pétert Baracsról, Marczinka Bencét Adonyból, Somogyi Sándort és Bíró Dávidot pedig a DPASE-től igazoltuk. Minimum szeretnénk a 7. helyet megtartani, de merészebb célunk a 4. pozíció.

A kiesés elkerüléséért küzdő rácalmásiaktól távozott Hadnagy Gábor (Besnyő) és Lengyel Zoltán (Kulcs). Érkezett Hatvani Gergő (Kisapostag), Nyárasdy Péter pedig egy év kihagyás után újra játékra jelentkezett. Ambach József edző szerint nem sikerült rózsásan a téli alapozás.

- A felkészülési időszakban csak három edzőmeccset tudtunk játszani. Ennek ellenére bizakodva várjuk a Káloz elleni hazai szombati rajtot. Megpróbáljuk a lehetetlent, azaz a bennmaradást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!