új veszélyforrás

2018.06.29. 12:39

A Duna mellékfolyóiban is találtak mikroműanyagot

Úgy tűnik, a szennyezés lassan minden álló-és folyóvízbe eljut.

A Tisza után a Duna mellékfolyóiban, az Ipolyban és a Rábában is találtak mikroműanyagot a Parányi Plasztiktalány projektnek a keretében, amelynek célja, hogy megmérje Magyarország felszíni vizeinek mikroműanyag-tartalmát. A projekt során a szakemberek a 2017-es tiszai vizsgálatokat követően 2018-ban a Dunáról, és annak vízgyűjtőjéről szolgáltat eredményeket. A mérések eredményeiről a Nemzetközi Duna Nap alkalmából szervezett konferencián számoltak be a független laboratóriumokat működtető és a projektet koordináló Wessling Hungary Kft. szakemberei.

A műanyaghulladékok jelentős része bekerül a természetes ökoszisztémákba, ahol nem bomlottak le, de fizikai-kémiai hatások, elsősorban UV-sugárzás következtében a műanyagok szerkezete aprózódik, így 5 milliméternél kisebb, úgynevezett mikroműanyagok jönnek létre.

A játékok és műszerfalak darabkái is itt végzik

Bordós Gábor, a laboratórium munkatársa a konferencián elmondta, hogy egy köbméter Rába-vízben 12,1 mikroműanyag található, ez akár napi 20,7 millió részecskét is jelenthet. Kiemelte, hogy ezek elsősorban precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagok – olvasható a projektről szóló beszámolóban.

Az Ipoly mikroplasztik-tartalma viszonylag kicsinek mondható, hiszen itt mindössze 1,7 részecske jelent meg egy köbméter vízben. Ez vélhetően köszönhető annak is, hogy a folyó többnyire nemzeti parki területeken, ipari és kommunális behatásoktól viszonylag elzártan kanyarog. A folyó átlagos vízhozamával kalkulálva durva becslésként elmondható, hogy még így is akár 3 millió mikroplasztik részecskét szállíthat naponta.

Az Ipoly mikroplasztik-összetétele vegyes, az elterjedtebb fajták (például polipropilén) és kisebb mennyiségben gyártott (például játékokhoz, műszerfalakhoz alkalmazott akrilnitril-butadién-sztirol, ABS) műanyag is kimutatható volt

- olvasható a közleményben.

A mérgezőanyagok az élőlényekbe is beszivárognak

A tiszai vizsgálatok során Dombrádnál a 300 mikrométernél nagyobb műanyagok darabszáma 4,9 volt egy köbméter vízben. A Tisza-tóból származó mintában 23,1, míg a Tisza-tavat tápláló Eger-patakból és a Tisza tiszafüredi szakaszából 9,5-9,9 100 mikrométernél nagyobb részecske jelent meg egy köbméter vízben. A kimutatott műanyagok jellemzően a széles körben felhasznált polietilén, polipropilén és polisztirol anyagból álltak.

A környezetbe kerülő hatalmas mennyiségű műanyagból az élőlények szervezetébe káros vegyületek szivárognak, ami már önmagában is nagy veszélyt jelent.

Mindez fokozottan érvényes a mikroműanyagokra, amelyek a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában juttatják a szennyezőanyagokat az élőlények szervezetébe. Felhívják a figyelmet arra, hogy az 5 miliméternél kisebb mikrorészecskék már most hatalmas globális kihívást jelentenek, kutatásuk és szabályozásuk ezért rendkívül sürgető feladat.

Európában a jelenlegi tanulmányok szerint köbméterenként 10-20 mikroműanyag-részecske található a vizekben.

A mikroműanyagok emberi tevékenység következtében kerülnek a természetbe, így a legjobb védekezés ellenük a megelőzés, a szelektív hulladékgyűjtés és az újrahasznosítás.

A következő mérést a Dunán végzik el a szakemberek, akik a témáról a mikromuanyag.hu honlapon szószedettel, háttéranyagokkal, szakcikkekkel, magyarázatokkal ellátott tudástárat hoztak létre.

Borítkép: Sergey Mironov/Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!