Nem farkasért kiáltott

Hogyan vészelnél át egy vonatkatasztrófát? Repülőbalesetet? Utóbbit mondjuk a hóval és jéggel borított semmi közepén? És mondjuk ha még egy kiéhezett farkasfalka is ólálkodna körülötted?

Biztos, hogy sokan játszottunk már a gondolattal, milyen Robinsonok lehetnénk, de az biztos, hogy olyanok, mint Liam Neeson, senki sem. A modern idők karizmatikus filmikonjává váló, nyugdíj közeli színész egyszerűen nem tud hibázni, még egy buta sztori buta megoldásai között is képes legendássá tenni egy filmet. Éppen ezért nem tudjuk, hogy a Fehér Poklot akarnánk-e újranézni nélküle, de vele biztosan. Pedig a magányos, családi tragédiát megélt, magányosan már csak a (veszélyes) munkájának élő főhős esete számtalan filmben alapkoncepció. Ez az általában zárkózott, de alapvetően mégis jószívű karakter általában tesz valamit, amitől még szimpatikusabb lesz, mint alapból. Itt is hasonló történik. Az élet által igencsak megcibált vadász hazafelé tart egy repülőgépen lejárt szolgálata után néhány társával, majd a gépük lezuhan az Alaszkára emlékeztető nagy semmi közepén, ahol első blikkre semmi nincs, mint hó, jég és kilátástalanság. Aztán rájövünk, hogy mindezek mellett vannak farkasok is. De még milyenek!

Hiteles kalandfilm alacsony költségvetésből

A Fehér Pokol azt sugallja, ne akarjunk túlélésért küzdeni egy farkasfalka vadászterületén. Az állatok ugyan ritkán bukkannak fel (szerencsére, mert borzalmasan néznek ki, és sajnos a farkas mint faj, jogosan veszi magához a „minden idők legrosszabbul animált filmes lényei” címet), ám a legnegatívabbak. Az hagyján, hogy csúnyák, s hogy a valóságban territoriálisabbak annál, mintsem hogy napokig terelgessék a betolakodót, de még el is tolják a dráma-akciófilmet a gore műfaja irányába egy-egy marcangolásukkal.

A vacogással átitatott, zötyögős kalandfilm attól lesz mégis jó, hogy leszámítva a farkasokat, nagyon is valósághű. Szinte látszódik a néző lehelete a szobája levegőjében, és itt bizony senki nem annyira giccses hős, hogy puszta kézzel tépné szét az állatokat. Bár lehet, hogy főhősünk a film végén megteszi. A szállóigévé vált utolsó mondatot viszont minden önjelölt szuperhős ismeri már: „Még egyszer harcba szállok, megvívom az utolsó nagy csatát. Ma élek, és meghalok.”