Egy mű, két filmélmény, több hét pokoljárás

Így járt Daniel Radcliffe is, aki még fiatal felnőttként sem tudott több lenni a kis Harry Potternél. Próbálkozott néhány, kisebb-nagyobb költségvetésű film fő- illetve mellékszerepeivel, de igazán nagyot talán csak a Fekete ruhás nő című horrorral tudott alakítani. Most már azonban lassan megérdemli, hogy ne a varázsvilág leghíresebb tanoncaként, hanem egy tehetséges színészként emlékezzünk rá.

A Dzsungel című filmmel óriásit alakított, bár hozzá kell tenni azt is, hogy a rendezésben azért van hiba. Az igaz történeten alapuló forgatókönyv szerint 1981-ben egy kisebb csapat egy furcsa utazó unszolására elindul a bolíviai Amazonas őserdő felfedezésére, teszik mindezt egy órán keresztül. A túlontúl hosszadalmas, vontatott felvezetés során ugyan megtudjuk, hogy ki kivel van, milyen viszonyban és azt is, hogy jaj, de veszélyes ez az esőerdő, de a néző jobban teszi, ha türelmesen vár. Ugyanis a Daniel Radcliffe alakította író-kalandor, Yossi Ghinsberg egyszer csak jól bajba kerül, egyedül marad, és nagyon szeretné túlélni azt a több hetes pokoljárást, ami az eltévedést követően rá vár a kijutásig. Itt az unalmasnak induló kalandfilm fogja magát, és átvált hibátlan pszichológiai thrillerbe.

Megtörtént eseményen alapuló túlélődráma

A néző tökéletesen átérzi, milyen lehet éhezni, fázni, megázni, megcsípettnek, megharapottnak, elfertőzöttnek és hasonlóan kellemetlen állapotúnak lenni, mindeközben pedig teljesen elborul az elméje is, és a már önmagában bőven életveszélyes és embert próbáló menekülés pszichózisokkal színeződik. Ebből szintén egy órányit kapunk, és miután nyugtáztuk, hogy na, mégsem olyan rossz ez a film, kapunk egy olyan katartikus befejezést, hogy kénytelenek vagyunk kimondani: kifejezetten jó lett. Bár nagy megváltással nem kecsegtet a műfajon belül, kihagyhatatlan darab a kalandfilmek kedvelői számára. Ajánlott annak is, aki nem hitt benne, hogy Daniel Radcliffe a Harry Potteri skatulyából nem képes kimászni, mert bizony nagyot fog csalódni: pozitívan.

Valahogy a valós történeten alapuló jó filmek és adaptációk korát éljük, de ez nem feltétlenül baj. Pláne, ha olyan alkotások születnek belőlük, mint a Dzsungel.