A szolgálólány meséje

Aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy tévéje nem lévén nem látta sem a filmet, sem a több évados sorozatot, annak nem ronthatja el az olvasás élményét egy silány feldolgozás. Tavaly jelent meg újra magyarul Margaret Atwood A szolgálólány meséje című könyve, amely kortalan történet: bár 1984-ben készült el, mindmáig nem veszített értékéből, mondanivalója aktuális. (S ha már a kiadás évét említettük, egy szokatlan párhuzam is vonható Orwell könyvével: a félelmetes jövő víziójára vállalkoznak mindketten.)

A történetet Fredé meséli el, s megtudjuk, hogy a Gileádi Köztársaságban élünk (ez pedig King A Setét Torony világát idézi), ahol a totalitárius rendszer a sugárfertőzést túlélt termékeny nőket szolgálóleányként tartja, s dolguk csupán a gyerekszülés. Legitimáció, ideológia támogatja az embertelen társadalmat, amelyben a nő csak egy eszköz. Óhatatlanul megerősíti a könyv mondanivalóját a #metoo kampány, s az itthoni, szexuális zaklatásokról szóló hírek, ami rávilágít: kibeszéletlen traumákkal élünk együtt.

Atwood könyve kevéssel a megjelenés után két tekintélyes díjat is nyert, a Booker- és az Arthur Clarke-díjat, napjainkig több kiadást megért, a történetből pedig Harold Pinter rangos közreműködésével készült film, am jelzi: kultuszregény született, egy disztópia, amely szokatlan gondolati, s főként értékrendi mélységekbe kalauzolja az olvasót.

Élvezetes ez az utazás, dacára annak, hogy rettenetek és szörnyű embertelenségek világába kerülünk, s nem is a „sztorit” keresi türelmetlenül az olvasó, várva, hogy csaknem ötszáz oldal után majd megoldódik minden, s elégedetten hátradőlhetünk, mert „és boldogan éltek, amíg meg nem haltak”.

A könyvben – ami e-könyvként is elérhető – az olvasás maga a gyönyörűség. Fredé olyan stílusban mesél (dicséret Mohácsi Enikőnek a fordításért!), annyira magával ragadó a nyelvezete, a gondolatisága, olykor a humora, sőt, még a feledékenysége is, mert előfordul, hogy nem is úgy történt, ahogyan mondta (a depresszív látásmód újrafogalmaztatja az élményeit), hogy élvezet olvasni – ennyiben más is, mint Orwell műve. Ha valaki az okosságokat aláhúzza a könyvben, ez esetben tele fogja firkálni, az arányos leírások, fájdalmas monológok, bölcs mondatok füzére a könyv. Nem az a dicséret, ha azt írjuk, hogy zseniális a mű, hanem ha megvalljuk, hogy letehetetlen.