A megismerés sajátos horizontjait láttatja

Az Ahol megszakad már egy tehetséges, jó tollú, ám még igencsak nyers stílusú, útkereső költőről árulkodik, a Mész már jóval kifinomultabb kötet, a kiforrott Závada-hang azonban a Roncs szélárnyékban anyagában érhető tetten. Magyarország kultúrrappere a szabadversek mellett tette le a voksát.

Természet, tér, idő, színház és filozófia különös házassága

Závada rendszeresen dolgozik visszatérő motívumokkal. Harmadik kötetében folyamatosan egybecsúszik az idő és a tér, és rendszeresen keveredünk meglepő, sajátos értelmezési spirálba a legegyszerűbb természeti képektől is. Fák, madarak, hegyek jelennek meg és alakulnak át a maguk egyszerűségében filozofikus üzenetekké. Nem, nem egyszerű Závada Pétert olvasni, főleg azért nem, mert ahogy ő is fogalmaz „nem akarja megmondani a tutit”. Nem is mondja, az értelmezések jórészt az olvasó attitűdjétől függenek, a hatás pedig valahol ott rejlik a világból kiragadott apró részletek repedéseiben, az összetört szilánkokban, idő és tér nélkül.

A Roncs szélárnyékban csak nagyon magas gondolati síkról olvasható jól és élvezhetően. Lebegünk és zuhanunk, ezeknek az igéknek valamennyi szinonimájával valamennyi versében találkozhatunk. A megismerés új horizontjait láttatja velünk, és amikor nem a természetből táplálkozik, akkor egy szürreális, már-már sci-fi magasságokat érintő eszközkészlettel dolgozik. „Nem érek véget a bőrömnél./ Határaimat, mint egy trapéz szárait,/ átlépem, túláradok megismerhető/ partjaimon./ A külvilág a testemhez ér,/ beszivárog a pórusokon.”

Ezeknél a verseknél kikerülhetetlen tény a költő színházi tapasztalata. Egy különleges megfigyelői magatartást teremt a színházi néző alternatívájaként, az olvasó szeme pedig pontosan úgy fókuszál. Versek a színpadon, alapvetően a befogadást formálva, nem témát adva, bár adódnak kivételek: „A néma súgó mutogatása,/ nem egyértelmű jelzései/ összezavarják a színészeket,/ estéről estére újraosztják/ a szerepeket, de valaki/mindig önmaga marad.”

Aki Závada Pétert csak onnan ismeri, hogy Závada Pál fia, vagy az Akkezdet Phiai-s, esetleg a Trankzkaphkás karrierjéből, az borítékolhatja: nem azt kapja, amit vár. A fantázia ugyanonnan merít, ám ahogy az alkotások születnek itt, az egészen más tészta.