Dunaújváros

2015.01.13. 19:25

Félárváink javára - Sokan érdeklődnek, hogy mit tehetnének értük

Dunaújváros - Bugyikné Ragány Gittát, tiszteletbeli gyermekeink édesanyját január 24-én, 11 óra 30 perckor temetik a dunaújvárosi temetőben.

Pekarek János

Olvasóinkra mindig számíthatunk! Ez a jó érzés tölt el minket most is, amikor felelevenítjük a Bugyik-család történetét.

A félárván maradt gyerekek, akik édesanyjuk váratlan és nagyon korai, tavaly decemberi halála miatt kilenc-, illetve négyévesen, valamint nyolchónaposan maradtak egyedül édesapjukkal, Bugyik Károllyal, ugyanezt tapasztalják: sok idegen, de érző szívű ember segítségét.

A vasúti kocsirendezőként dolgozó apa most már gyesen van, s ebből, valamint különböző támogatásokból: így az özvegységi, rendszeres gyermeknevelési, árvasági pénzekből neveli szép, tiszta, okos és kedves lányait. Amikor először számoltunk be történetükről, már akkor el kellett mondanunk, hogy Bugyik úr (és az egyetlen élő nagyszülő, az anyósa, aki rengeteget segít a kicsik ellátásában) leszögezte: ők nem kérnek semmit.

Viszont még számunkra is nyilvánvaló volt, hogy külső segítség nélkül nem fognak boldogulni. S ebben nem csak a hivatalos segítségre gondoltunk, ami annak rendje-módja szerint működik is.

Olvasóinkat pedig ezúttal sem kellett biztatni: több szóra nem is volt szükség. Már írhattunk a Vigadó étterem és az Alibi pizzéria felajánlásáról, hogy amíg a gyerekek fel nem nőnek, ingyen vihetik a meleg ételt e két helyről. A Bartók Kamaraszínház munkatársai nagyon fontos lépést tettek: idei szezonjuk minden gyermekelőadását ingyen látogathatják a nagyobb Bugyik-lányok, édesapjukkal vagy óvodájukkal, iskolájukkal. A színház ezen túl még jótékonysági koncerteket is szervez a javukra: a városi előadás ideje még nem végleges, de a helyszín már igen: a református templom lesz az.

Nagyné Berta Zsanett rendszeres háztartási és takarítási akciókat szervez az Akácfa utcai Bugyik-lakásba: ehhez már többen csatlakoztak, üzletek tisztítószerekkel támogatják ezt. Volt intézmény, amelynek (névtelenséget kérő) dolgozói tartós élelmiszereket gyűjtöttek. S még sokan érdeklődnek, mit tehetnek...

Kapcsolódó cikkek:

Hirtelen maradtak édesanyjuk nélkül - csonka lett a család

A Bugyik-lányok jövőjéről

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!