Dunaföldvár

2015.07.22. 12:27

Kiváló vendéglátók - Tartalmas napot tölthettek el a kiskunhalasi kertbarátok

Dunaföldvár - A helyi kertbarátok híresen jó vendéglátók. Ezt tapasztalhatta meg a Kiskunhalasi Kertbarát Kör ötven tagja, akik elnökük, Kószó József vezetésével a múlt hét végén teljes napot töltöttek Dunaföldváron.

L. Mészáros Irma

Lipták Tamás földvári elnök és a jó néhány tag szervezésében érdekes, tartalmas és vidám programban volt részük az alföldi város kertbarátainak.

A földváriak a Matild-majorban, Vida Sándor gyógynövénytermesztő gazdaságában fogadták a vendégeket. Horváth Zsolt polgármester köszöntő szavai után Vida Sándor a családi vállalkozás indulásáról és fejlődéséről beszélt, bemutatta a termesztés és a feldolgozás legfontosabb fázisait, egyedi gépeit.

Ezt követően a város impozáns barokk ferences templomát nézték meg a vendégek. A helyiek által egyszerűen Barátok templomának nevezett szakrális műemléket Vörös Lászlóné gondnok mutatta be, a várban pedig Fafkáné Simon Ildikó, a Művelődési Központ munkatársa tartott tárlatvezetést a csoportnak. Az ebéd nem is lehetett más, mint az egyre ismertebb földvári halászlé, amelyet a halasiaknak Bányóczky Mihály főzött harmincöt kiló halból.

Bányóczki Mihály (b) szakácsmester, Wolner István házigazda és Lipták Tamás, a földváriak elnöke Fotó: amatőr felvétel

A Wolner család Rókusi pincéjében tartott vendégfogadás és a gazdag kínálat az összefogás szép példája. A hal Kiss Lajos halboltjából, a finom kenyér a Princz-pékségbél került a vendégek elé, s a földvári kertbarát-asszonyok finom süteménye volt a desszert. Megkóstolták a vendégek Viczai János Város bora címmel büszkélkedő cabernet savignonját, illetve Jákli Viktor kertbarát otellóját is. A jó ebédhez nóta és zene is dukált. Többen táncra is perdültek.

Késő délután Lipták Tamás még egy kellemes sétát is beiktatott a vendégeknek. A Mély-út romantikus szurdokán, majd a szépülő, megújuló Duna-parti parkon át sétáltak fel a Burgundiára. A vendégek számára szokatlanok voltak a terepviszonyok.

- Mi alföldiek vagyunk! - mondták kissé lihegve. Végül a séta után Varga Miklós borlovag a pincéjében látta vendégül őket.

Szinte az esti harangszó búcsúztatta a halasi kertbarátkör tagjait. Ősszel újra találkozik a két testvérklub, hiszen viszont-látogatásra hívták a földváriakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!