Egy pocsolya emlékiratai

Örkény István, a 20. század jellegzetes hangú magyar írója elsősorban drámáival, többek között a Tóték és a Macskajáték című műveivel lett ismert Európában is.

Groteszk egypercesei azonban igazán talán csak magyarul élvezhetők és érthetők. Ezt bizonyította a földvári előadás sikere is. Ehhez persze olyan művész kellett, mint Orbán György, aki remek groteszk szerepjátékot talált ki. Egy fehérre festett arcú, fekete öltözetű kicsit chaplini kisember, kicsit Fellini-bohóc figurájába bújva adta elő a nagyon feszes szerkesztésű groteszk játékot. Jó ritmusú és tisztán artikulált előadásban, találó zenei betétekkel hallhattuk Örkény István híres egyperceseit pár népszerűt, de kevésbé ismerteket is. Az arcjáték, a nagyon tudatos mozgás, egy-egy éles mozdulat felerősítette a tartalmi groteszkséget. S mindezt anélkül, hogy az előadó túljátszotta volna szerepét. A megvilágítással létrejött két árnyalakkal és Orbán György erős szemkontaktusával a nézők is az örkényi világ alkotóelemeinek érezhették magukat. Ebben a világban hol borzongunk, hol mosolygunk, tán nevetünk is, bár igaziból komoly létkérdések merülnek fel. Az egypercesek műfaji jellemzőjét maga Örkény fogalmazta meg: a közlés minimuma az alkotó részéről, a képzelet maximuma az olvasó részéről . S ha eddig azt gondoltuk, hogy az egypercesek mélysége és abszurd humora csak olvasáskor érvényesül, Orbán György meggyőzött minket, hogy hallgatóira, illetve nézőire is erőteljesen hat. S ráadásul az Egy pocsolya emlékiratai groteszk játék színpadi produkcióként is kerek egész. Örkény rövid történeteiben mindig van egy csavar, amitől a hétköznapi sztori a feje tetejére áll. S ezzel az alkotó valami lényegeset másként láttat a világból, amely abszurd, de mindezek ellenére szerethető. Bár kissé keserű, de nagyon szerethető volt az Orbán György által megformált, gyakran alakot váltó lény is. Szavaiból - mint Örkénynél mindig - az emberi létezésről tudtunk meg valami fontosat, s néha tán valami vigasztalót. Bár mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe , ne adjuk fel. Akár tócsának, akár homokórába szorult porszemnek, akár a villamoson lecövekelt emberi lénynek születünk, éljünk az állva maradás jogával .

És ezért érdemes Örkényt olvasni (nézni). Mert szerinte, ha rájövünk, hogy nevetni tudunk, érvénytelen lesz a szomorúság.