Akkor szeretni fognak?

Nehezen létesít kapcsolatot az emberekkel – barátnői nincsenek, talán soha nem is voltak, és a párkapcsolatról is letett évekkel ezelőtt. Igyekeztem meggyőzni róla, hogy nincs itt a vég, ne temesse magát, mert minél keserűbb, annál jobban taszít magától mindent és mindenkit, amitől aztán még keserűbb lesz, attól pedig még magányosabb… és így tovább. Szomorúnak láttam a minap is. Lehorgasztott fejjel battyogott az út túloldalán. Nagyon nem is néztem felé, mert ha észrevesz, akkor inteni kell neki, esetleg átmenni hozzá, beszédbe elegyedni vele, és hallgatni a bajait. Mindig csak a bajait. Pedig a negatívumok skandálása helyett a pozitív dolgokat is észrevehetné végre, és elsősorban azokra gondolhatna. Örülni kellene a szikrázó napsütésnek, és a dermesztő hideg helyett a csodás verőfényt hangsúlyozni. Hisz ugyanannyi erővel lehetne szürke, hófelhőktől terhes borongó is. Nosza! Mosolyogj, kérlek! Szeresd az életet! Szeresd önmagad – hogy mások is szerethessenek!