Séta az őszben

Egy csodás, októberi délelőttön lementem a Duna-partra. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy ez a kedvenc helyem Dunaújvárosban. Távol a város zajától, amikor csak az ember egymagában lehet a természettel, nézi, ahogy a napfény boldogan táncol az egyre színesedő leveleken, és ahogy minden szépen lassan átalakul. Ilyenkor csak egyszerűen háttérbe vonul és figyeli a történéseket, nem akarja alakítani a környezetet, irányítani azt, együtt létezik vele. Rácsodálkozik arra, ahogy kacskaringós utat bejárva az avarban landolnak a falevelek és egyesülve társaikkal színpompás szőnyeget alkotnak.

Sétáltam, a száradó levelek ropogtak a talpam alatt, beszívtam a száradó növények mással összehasonlíthatatlan, kellemes illatát és újabb fotótémák után kutattam, eszembe jutott egyik kedvenc sorozatom, az Anne a Zöld Oromból, amely Lucy Maud Montgomery Anne Shirley-regénysorozata alapján készült. A kedves történet számtalan alkalommal csalt mosolyt az arcomra, egyik epizódban Anne azt mondja, hogy: „Ó, Marilla! -kiáltott fel egy szombat délelőtt, amikor csodás ágakkal megrakva betáncolt a házba.- Olyan boldog vagyok, hogy egy ilyen októberes világon élhetek! Milyen borzasztó lenne, ha a szeptemberből csak úgy minden átmenet nélkül átcsúsznánk a novemberbe, nem?” Pontosan így van, ahogy Anne is megfogalmazta, valóban fantasztikus ez az októberes világ, csak lassítsunk le egy pillanatra és figyeljük az ezer meg ezer színben játszó látképet.