Ex libris-történetünk

Eh, mit:: hovatovább már sokan azt sem tudják, mi az a könyv, amibe réges-régen, hajdanán, valamikor az ükapám idejében (?) az ex libriseket, azaz a tulajdonos nevét, jelképét tartalmazó könyvjegyeket szokták ragasztani.

Barátom mesélt erről egy szép történetet a minap. Ő még önkézzel faragott, radírgumi felhasználásával egy ex libris pecsétnyomót. Ami egyáltalán nem sznobizmus, azaz előkelősködés (lám, egyik régi, idegen szó hogy húzza maga után a másikat!), hanem nagyon is gyakorlati célokat szolgál, amellett, hogy szép. Így például a kölcsönadott könyvekről azonnal tudni lehet(ett), hogy kié. Már, ha valakinek egyáltalán szándékában állt visszaadni a kölcsönkapott könyveket...

Nos, ez a sajátos pecsétnyomó az évek során elkallódott. Bánta is nagyon.

Ám fia, maga is művészlélek, a nagy elődök nyomát követve, lerajzolta apja meglévő könyveiből a nevezetes ex librist, és készített egy új pecsétnyomót róluk. Apjának, ajándékba!