Egy cigány porta, amelyet érdemes megnézni!

Mezőfalva-Szőlőhegy majdnem a világ végén van - négy-öt négyzetméteres, apró présházak, keskeny, földes utcácskák, semmi közmű, csak villanyvezeték az utcán, oszlopokon. Víz ásott kutakból.

Itt sok, állandóra bejelentett lakos is él, becslések szerint vagy kétszázan. Többségük a falu korábbi cigánypérójáról költözött ide át, két éve, miután annak helyén kamiontelepet építettek. A telep tulajdonosa vett itt házakat a pérón sínylődőknek, hogy hozzáférjen a területhez.

No, de nem szocioriportot írni jöttünk ide. Vagy mégis? Lakik itt egy negyvenötéves cigányember, Sztojka Attila, az ő kertjét néznénk meg.

- Mert azt a kertet, azt aztán érdemes megnézni! - bizonykodik a cigánybíró, Rivós Molnár József, aki kísérőnknek is szegődik.

Tanácstalanul toporgunk a bejáratnál: jó helyen járunk? A kert: szép. Ez tény. Majdhogynem a fűszálak is kiegyenesítve, nyílegyenes ágyások, szépen metszett gyümölcsfák, öntözött föld. Az ólban kacsák, libák, tyúkok, birka és kecske. Legutóbb ilyen kertet sváb rokonaimnál láttam, akik rögtön söprűt ragadtak, ha valaki átment az udvar földjén, hogy eltüntessék a lábnyomokat. Ez lenne a Sztojka-kert?

- Ez, kérem, tessenek beljebb gyünni! - invitál a gazda büszkén. Hm... 1840 négyzetméteren paradicsom, paprika, uborka, káposzta, zeller, karalábé, karfiol, hagyma, bab a precíz ágyásokban - mellettük kis fóliasátor. Odébb cseresznye-, meggy- és barackfák. Szőlő nincs.

- Tizenháromféle paprika-palántám volt! - jelenti ki az addiginál is nagyobb büszkeséggel a gazda, aki egyedül ezeket: a palántákat adja pénzért (darabját huszonöt forinttól hatvan forintig). A többi terményt vagy a család, vagy az ismerősök eszik meg.

- Ebből megélni nem lehet, ez csak megélhetés - árnyalja a jelentéstani különbséget Sztojka Attila, aki fő keresetére udvarsöprűk , azaz vesszőseprűk kötéséből és eladásából tesz szert. Ugyan messze környéken híres horgász is (ha elmentek négyen pecázni és hárman nem fogtok semmit, Attila akkor is legalább két nagy halat emel ki egyetlen horoggal, mondják), de a legbüszkébb mégis a parádés kertjére. 
- Hogyhogy honnan értek hozzá? Elvégre faluszélen nevelkedtem én! Még ha ott, ahonnan én jövök, nem is volt semmi, de semmi lehetőség a boldogulásra. Csak a baj, hogy kicsiny a kert! - jegyzi meg a gazda. - De talán majd sikerül újabb földecskét venni hozzá: legyen az unokáknak is... - céloz az öt unoka sorsára, akik közül a legkisebb kettő, a legidősebb tizenöt esztendős.

- Attila először csak kedvtelésből kertészkedett, aztán beleszeretett a kerti munkába: majd minden idejét ott tölti napkeltétől napnyugtáig - mondja Rivós Molnár József. - Ez adta az ötletet, hogy utánanézzünk a pályázatoknak: hátha lehet támogatást szerezni. Októberben be is nevezzük ezt a kertet a minisztérium növénytermesztési és kertészeti támogatási pályázatára! - újságolja a cigánybíró.

- Szőlőhegyen nagyrészt nem a legképzetteb és legiskolázottabb népréteg él: nem csak cigányok, hanem a városból kiköltözött, elszegényedett emberek is közéjük tartoznak - emlékeztet Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere. 
- Rengeteg elhanyagolt parcella van arrafelé. Ha nem azzal kell bajlódni, hogy ki viszi el a másik kertjéből a termést, hanem egyre többen látnak neki a földművelésnek, ha ez bármilyen kis lépéssel, de előrébb viszi a foglalkoztatás ügyét, akkor én azt teljes mellszélességgel támogatom! Attila próbálkozik, és ezért a próbálkozásáért elismerés jár - szögezi le a polgármester.