Elhunyt Mádl Ferenc

Elhunyt Mádl Ferenc volt köztársasági elnök vasárnap - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

MTI

Schmitt: Mádl Ferenc nemcsak elődöm, barátom és példaképem volt

"Nemcsak elődöm, hanem barátom és példaképem is volt Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök" - mondta Schmitt Pál rövid sajtónyilatkozatában azt követően, hogy a Sándor-palotánál felállított emlékezési helyen gyászszalagot kötött a nemzeti lobogóra, és lerótta kegyeletét a vasárnap elhunyt köztársasági elnök fényképe előtt.

A Sándor-palota bejárata előtt a volt köztársasági elnök gyászkeretes fényképét tették ki egy asztalra, mellette két gyertyát, a nemzeti lobogót és egy csokor virágot helyeztek el.
Schmitt Pál gyertyát gyújtott Mádl Ferenc emlékére, majd beírt abba az emlékkönyvbe, amelyet a részvétnyilvánítók üzenetének közvetítésére helyeztek ki a Sándor-palota előtt.
A köztársasági elnök a csendes megemlékezésen, miután fejet hajtott a volt államfő fényképe előtt, azt közölte, hogy Mádl Ferenc temetéséről később intézkednek.

Sólyom: tudósként és emberként is példa volt

Mélységes hálával és tisztelettel emlékezem Mádl Ferencre, aki annak idején nekem és sok fiatal jogtudósnak atyai pártfogója és segítője volt, tudósként és emberként is példának tekintettük őt - közölte Sólyom László volt államfő Mádl Ferenc halálhírére az MTI-vel.

Sólyom László hozzátetette: Mádl Ferenc államfői tevékenységét igen nagyra becsüli, ezért örül, hogy őt követhette az elnöki tisztségben.
A 81. életévében vasárnap elhunyt Mádl Ferenc akadémikus 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!