Hőszolgáltatás volt - de ki fizessen?

Dunaújváros - Július 16-án dönt első fokon a bíróság a DVCSH kontra Kiscsillag perben. Hőszolgáltatás érdemben ugyan nem történt, de nem is ezen hadakoznak a felek.

Szabó Szabolcs


Csütörtökön délután folytatódott a DVCSH és az egykori Kiscsillag söröző és étterem tulajdonosa,  Pintér Zsolt közötti per. Egy tanút meghallgattak, az álláspontok tovább távolodtak, a felek szerint senki nem bizonyított semmit. Bár lapunk január óta foglalkozik a két peres fél közötti jogi és anyagi vitával, érdemes felidézni az előtörténetet.
Az egykori népszerű söröző és étterem 2007 januárjában bezárt, tulajdonosa, Pintér Zsolt egy banknak és egy pénzügyi szolgáltatónak adta bérbe a helyiségeket. A felújítások és átalakítások során leváltak a távfűtési rendszerről (ezzel együtt a melegvíz-szolgáltatásról is), a csöveket a DVCSH embereinek jelenlétében lehegesztették. Az új bérlők saját, külön fűtőrendszert építettek be. Pintér 2007 áprilisában, mint megerősítette, beadta a DVCSH-nál a társasház többi tulajdonosának hozzájárulását a leváláshoz, s kifizette addigi tartozásait. A hőszolgáltató jogi képviselője  szerint - amit csütörtökön is megerősített  - azonban ez nem történt meg, s mivel az alperes Kiscsillag-tulajdonosnak volt szóbeli megállapodása az akkori számlaátvevő féllel, a DVG Zrt-vel, így köteles fizetni. Az alperes szerint azonban a nyolc radiátort végérvényesen lecserélték, és a DVG Zrt-vel sem volt jogszerű szerződésük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!