Siralmas állapotban a volt Remix

Dunaújváros - Az utóbbi napok időjárása nem tette sürgetővé a szezonnyitást a szabadstrandon. De június elsejétől indul a buli...

Szabó Betty

 

A legutóbbi normál közgyűlésen döntöttek: a DVG mintegy húszmilliós ajánlata helyett a DVCSH nyolcmillió forintra rúgó pályázatát fogadták el. A nyári szezonban tehát a DVCSH üzemelteti a  szabadstrandot, a szigetet. A volt Remix pedig DVG-s kézben van, azzal is kezdenének valamit. Tragikus, ami az egykori Remix épületébe lépőt fogadja. Tegnap délben helyszíni szemlét tartottunk a volt diszkóban: az ingatlan beázik, a felső szint pultja előtt tócsákban áll a víz; a falak málladoznak, a kiszolgáló és mellékhelyiségekből  egy betörés során elloptak mindent, ami még mozdítható volt. Vízcsonkok, szaniterhelyek mindenütt.

A tervek szerint a nyári szezonban büfé is várná a vendégeket. Az annak idején 7,5 millió forintért megvásárolt volt Kemping büfé jelenlegi állapotában mindenre alkalmatlan  ott is szemléztünk ugyanis: egérürülék és kosz mindenütt. Használhatatlan berendezés, düledező előtető, az utcafronton egy részen felbontott öreg betonterasz. A látvány itt is  bátran mondhatjuk  elkeserítő.  A büfé helyett tehát egy-két mobil faházat állítanak fel szezonkezdetre. A kínálat pedig egyszerű lesz: amit az infrastruktúra enged, vagyis italok műanyag poharakból, csomagolt szendvics, rágcsálnivaló és fagylalt.

A volt Remix alsó szintjének megnyitására, abban a formában, ahogy azt elképzelték, nem lesz mód. A teljes álmennyezetet le kellene ugyanis szedni, minden mellékhelyiséget fel kellene újítani, és a konyhára, a raktárakra, személyzeti részlegre is milliókat kellene költeni ahhoz, hogy az ÁNTSZ engedélyt adjon a megnyitásra. A jelenlegi terv az, hogy az alsó szinthez  kapcsolódó teraszt esetleg megnyitják a strandolók előtt, de a belső tereket nem.

A külső, felújított  mellékhelyiségek működőképesek, azokat be is üzemelik július elsejétől. Így elvileg a volt diszkó teraszán működhetne valamiféle kiszolgálás, legalább italfronton  vezetett minket körbe a DVG Zrt. vendéglátó üzemágának vezetője, Rácz Mária, és a DVG ingatlankezelő ágazatánál dolgozó Kurán Józsefné. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!