Legalább 422 háziorvosi és 255 fogorvosi praxis áll tartósan betöltetlenül – hívta fel a figyelmet keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi szakpolitikusa.
A materiális intézkedések az emberek minőségibb életét hivatottak szolgálni, jövőre emelkedik a nyugdíj, az oktatás átszervezésének első eredményei már érzékelhetők – ezekről, valamint az álhírekről is beszélt lapunknak Balog Zoltán, az emberi erőforrások
Dunaújváros - A múlt héten az egyik napilapban megjelent egy cikk, miszerint az országban vannak olyan kórházak, amelyekben minden szakma hiányszakmának minősül. Az adatok szerint az egyik ilyen intézmény a dunaújvárosi.
Már régóta hallani lehet arról, hogy nincs elég háziorvos Magyarországon. Különösen a kisebb településeken van gond, ahol nyugdíjba ment a háziorvos, a praxist pedig nem tudta vagy nem akarta megvenni senki. Éppen ezért van már, ahol 10 éve nincs háziorvo
A fiatal egészségügyi szakemberek tömeges kivándorlása miatti kritikus orvoshiányra figyelmeztetett az osztrák orvosi kamara alelnöke – írta pénteken a Der Standard című osztrák napilap.