A kulcsi Fekete István Általános Iskola bővítése és felújítása 2022. július 11-én kezdődött el. A település életében szinte példa nélküli beruházás kivitelezése jó ütemben halad, a szakemberek szerint a gyerekek és a tanáraik a 2024-es évet már a megújult iskolában kezdhetik. Erről győződhettek meg a március 16-i bejáráson a résztvevők is.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Clasman Kft. egy nemzetközi szintű együttműködés keretében olyan technológiát fejlesztett tovább és készítette el a prototípusát, amely a jövőben meghatározó megoldás lesz a vízhiánnyal sújtott térségek ivóvízzel való ellátásában.
Támogatását fejezte ki a település2023.02.21. 07:00
A HES-TDL egy regionális szinten is kiemelkedő hajójavító és -gyártó üzemet létesít Dunavecse területén – írta az Origo. Közleményük szerint a telephelyen egy, méretét tekintve egyedülálló sólyatér kerül kialakításra, amely száz méternél hosszabb hajók kiemelésére és vízre tételére is alkalmas.
A kisváros önkormányzatának mintegy másfél milliárd forint értékű beruházás megvalósítására volt lehetősége tavaly. De lássuk, hogyan értékeli az elmúlt éveket Schrick István polgármester, akit a 2023-as tervekről is kérdeztük.