2021.06.26. 15:39
Lezuhant a második emeletről egy másfél éves gyermek, az édesanyja utána esett
Az első vizsgálatok alapján a gyermek súlyos koponyasérüléseket szerzett, anyukája bokasérüléssel megúszta.
Forrás: Illusztráció / baon.hu / Pozsgai Ákos
Lezuhant a második emeletről egy 1 éves és nyolc hónapos kisgyermek a Bákó megyei Törökpadja településen. A gyermek a tömbházlakás erkélyén játszott, amikor megcsúszott és lezuhant – írja a Ripost.
Az anyja rémületében a gyermek után kapott, hogy megmentse, de ő is megcsúszott és lezuhant. Mindketten a tömbház szomszédságában található alacsonyabb épület tetejére estek, körülbelül négy métert zuhantak.
A segélykérő kiáltásaikat egy arra járó, szabadidejét töltő asszisztens hallotta meg, aki azonnal a közeli mentőállomásra szaladt, magához vett egy nyakmerevítőt és két önkéntes kíséretében visszasietett a helyszínre, hogy elsősegélyben részesítse őket. Még rámpát is improvizáltak egy vasalódeszkából, hogy a két sérültet lehozzák az épület tetejéről – írta meg a maszol.ro.
A kisgyermeket mentőhelikopterrel szállították kórházba. Az első vizsgálatok alapján a gyermek koponyasérüléseket szerzett, a tudata is zavaros lett, állapota súlyos. Az anya bokasérüléssel megúszta.
Borítókép: illusztráció Fotó: / Pozsgai Ákos, baon.hu
Bulvár-celeb
- Elképesztő, milyen módszerrel fogyott húsz kilót Pintér Tenya
- Gyanús jelek: gond van G.w.M és Kulcsár Edina házasságával?
- Kibékültek? Közös fotón tűnt fel Kárpáti Rebeka és Sydney van den Bosch
- Hiába csalta meg, újra együtt van párjával a magyar énekesnő
- Kisoroszlán barangolt Szabadkán (videó)