Bulivan

2014.08.01. 16:37

FEZEN - Hatalmas lehetőség: az Ossian előtt léphetett fel a Prey együttes

A több mint 250 jelentkező közül, kétszer 25 zenekart választott ki a zenészekből, rádiós szerkesztőkből, fesztiválszervezőkből álló zsűri a Fezenre Veled tehetségkutató döntőjébe, amit végül az enyingi Prey zenekar nyert meg.

Buthy Lilla

A Fezenre Veled játék győztese készíthette elő a terepet az Ossiannak csütörtökön. A nagyszínpadon Tarja Turunen fellépése után jött el a Prey együttes nagy pillanata, akiknek most jelenik meg első nagylemezük, a Journey under the dark clouds, ami több felületen is ingyenesen elérhető lesz. Később szeretnék ezt fizikai formátumban is megjelentetni. Rendszeresen próbálnak és már írják a következő lemez dalait is.

– Bodri Dávid, a gitárosunk és Juhász Peti a basszusgitárosunk már régóta jóbarátok voltak, az ő ötletük volt a zenekar. Mondhatni előbújt belőlük a „stoner életérzés" – mesélik a fellépés előtt.

A Prey zenekar az Ossian előtt győzte meg a fesztiválozókat arról, hogy van helyük a színpadon. Fotó: Molnár Artúr

Az első év próbái és tagcseréi után végül 2012 tavaszán alakult ki a jelenlegi felállás: Mátyás Gabi énekes-gitárosként, Berczi Beni pedig dobosként csatlakozott a zenekarhoz.

– Hogy mit jelent ez a lehetőség nekünk? Csak remélni mertük, hogy egyáltalán bekerülünk a Fezen fesztiválra. Mint valószínűleg minden, a játékban résztvevő zenekar, úgy mi is a nagyszínpados fellépésre vágytunk, de egyikőnk sem gondolta, hogy ez a lehetőség valóban a miénk lehet. A hír hallatán aztán mindenki kiabálni, örvendezni kezdett, éppen ahol volt – otthon, a munkahelyen, az utcán, fűnyírás közben. Sokáig talán fel sem fogtuk igazán, hogy miénk a Fezenre Veled „fődíja". Nagyon jó volt belülről látni, hogy működnek a dolgok a nagyszínpadon és mögötte. Felejthetetlen emlék marad mindannyiunknak, nagyon örülünk, hogy a részesei lehettünk. Köszönjük az élményt! – teszik hozzá.

A Prey tagjaitól még a legviccesebb zenekaros sztorikat kérdezném, de mivel minden próba és fellépés alkalmával rengeteg ilyen születik, nem tudtak közülük választani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!