Belföld

2013.11.05. 12:43

Két megyében másodfokúra emelték a sok eső miatt kiadott figyelmeztetést

Veszprém és Zala megyében másodfokúra emelte a meteorológiai szolgálat a korábban sok eső miatt kiadott figyelmeztetést.

MTI

E területeken kedden 30 milliméternél is több eső várható. Emellett több megyére, a heves zivatarok miatt is, elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Az MTI-hez délelőtt eljuttatott veszélyjelzés szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas és Pest megye, valamint a főváros területén továbbra is citromsárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a helyeken is több mint 20 milliméter csapadék eshet 24 óra alatt. 

Emellett Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a várható heves zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki. Ezeken a területeken kialakulhatnak olyan zivatarok, amelyeket károkozó szél, vagy nagy méretű jég kísérhet. 

Napközben a Dunántúlon és az Északi-középhegységben jelentős mennyiségű csapadék hullhat, a Dunántúli-középhegység térségében helyenként 30 millimétert is meghaladhatja a napi csapadékmennyiség. A délutáni órákban, nagyobb valószínűséggel a délkeleti országrészben, intenzív csapadék és viharos szél kíséretében zivatarok is kialakulhatnak - írták.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden az ország nagyobb részén 9 és 15 Celsius-fok között várható, de a Tiszántúlon még 20 fok közelében valószínű. Késő estére általában 5 és 13 fok közé hűl a levegő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!