Belföld

2013.03.27. 14:28

Kommentár - Szerény javaslat

Dodonai döntést hozott a Magyar Energia Hivatal, miszerint az áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat rögzítő jelenlegi energiahivatali határozat hatályban marad, amíg meg nem születik az új díjakat megállapító döntés.

Bartuc Gabriella

Magyarán szólva: továbbra is érvényesül a január 1-jei díjcsökkentés. Úgy helyezik hatályon kívül, hogy mégiscsak hatályban marad. A nyilatkozat háborúban fejét kapkodó polgár be is éri ennyivel, a lényeg, hogy marad a csökkentett számla. (Más kérdés, hogy idegesítően pörög a gázóra ebben a szokatlanul hosszúra nyúló télben. Az időjárást még nem sikerült a kormánynak megreguláznia.)

Közben szakemberek magyarázzák a népnek, ne örüljünk olyan nagyon a spórolásnak, mert a 10 százalékos rezsicsökkentéssel életképtelenné válik a hazai áramellátás. Nem tudom, fogalmam sincs, bár értem, amit mondanak, hogy az energia ára három részből tevődik össze: egyharmad adó, egyharmad a nagykereskedő nyeresége és költsége és egyharmad a szolgáltatói rész.

Na mármost azt nem lehet, hogy csak a szolgáltatót nyúzzák. Stimmel. Akkor inkább vegye meg az állam a szolgáltatótól és legyen nonprofit az ellátás? Ez is egy megoldás. De én a laikus eszemmel tudnék egy másikat is. Mert lényegében arról van szó ugyebár, hogy a hazai bérekhez képest magas a rezsiköltség Magyarországon. Nem lehetne inkább a béreket emelni?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!