2010.04.25. 19:18
OVB: törvényes keretek között zajlott a képviselő-választás
Budapest - Az első fordulóban tapasztalt igazolással szavazás "szépséghibájától" eltekintve korrekten, rendben és törvényes keretek között zajlottak le az idei országgyűlési képviselő-választások - jelentette be Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke a választás második fordulójának előzetes tájékoztató eredményeinek ismertetéséről tartott sajtótájékoztatón, vasárnap este az Országos Választási Központban.
Lényegében a törvényes keretek között tartott választásnak és a választók magatartásának következménye, hogy érvényes második fordulót tudtunk tartani, megtörtént a jelölőszervezetek, pártok, illetve a képviselőjelöltek között a közhatalom elosztása, azaz a választópolgárok akaratából parlamenti mandátum lett, lesz - mondta.
Mint mondta, egyetlen választókerületben - a fővárosi XIII. kerületben - még előfordulhat, hogy a külképviseleti szavazatok összeszámlálása után megváltoznak az eredmények.
Hozzátette: az országgyűlési képviselő-választás eredményének jogerőssé válásához szükséges, hogy a jogállamban nyitva álló, az eredménnyel szembeni jogorvoslati eljárások befejeződjenek.
Az OVB vezetője a választás lebonyolítása miatt köszönetet mondott a választási szerveknek, a szavazatszámláló bizottságoknak, a helyi, területi és az Országos Választási Bizottság tagjainak, mint mondta, "jó munkát végeztek".