Belföld

2009.12.01. 08:42

Rejtély: milliárdos holttestét találták meg

Magyarországon találták meg a hétvégén az osztrák-német milliárdos, Friedrich Karl Flick egy évvel ezelőtt egy karintiai temetőből elrabolt holttestét.

MTI

A tetemet a koporsóval együtt vasárnap találták meg Magyarországon, és már át is adták az osztrák hatóságoknak. Részleteket nem közöltek ezzel kapcsolatban, és egyelőre az sem világos, hogy osztrák nyomozók is részt vettek-e a magyarországi keresésben.
   
Az osztrák rendőrség még vizsgálja a tetemet, hogy megbizonyosodjon arról: valóban a 2006-ban, 79 éves korában, hosszú betegség után elhunyt Friedrich Karl Flick holttestéről van-e szó - közölték hétfőn.
   
A tetemet a családi mauzóleumból tavaly novemberben lopták el a karintiai Velden temetőjéből a koporsóval együtt. Ismeretlenek elmozdították a koporsót fedő, gránitból készült, száz kilogrammos sírfedelet, és a koporsót feltehetően teherautón szállították el. A rablók - a gránitkövön látható néhány karcoláson kívül - nem hagytak nyomot maguk után, és szemtanúk sem voltak. A tett indítéka azóta is rejtélyes. A hatóságok ugyan nem zárták ki, hogy a tetemet zsarolási szándékkal vitték el, ám "váltságdíjat" azóta sem követeltek a sír meggyalázói. Flick rokonai 2008 elején 100 ezer euró jutalmat ígértek annak, aki segít felkutatni a holttestet.  
   
Az iparmágnás Flick családi vállalatbirodalmának alapjait apja, Friedrich Flick, Adolf Hitler egykori fegyvergyárosa rakta le. Halála után Friedrich Karl Flick vette át a düsseldorfi konszern irányítását, és hatalmassá fejlesztette azt: a hozzá tartozó cégek a páncélozott járművektől a papírtörölközőn keresztül a fürdőkádig számtalan árucikket gyártottak. A nagyiparos az 1990-es években települt át Ausztriába, mindenekelőtt adózási szempontok miatt.
   
Flick neve összefonódott a második világháború utáni legnagyobb németországi pártpénzelési botránnyal. A vizsgálatok kiderítették, hogy 1969 és 1980 között cégeitől mintegy 25 millió márkát juttattak a Bundestagban képviselt valamennyi pártnak. Flick ellen ugyan nem indult eljárás az ügyben, de vállalatának egyik menedzserét és két minisztert adócsalás miatt elítéltek.
   
Flick 1985-ben adta el vállalatbirodalmát a Deutsche Banknak. Vagyonát halálakor öt-hatmilliárd euróra becsülték.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!