18°
29°
19°

12 utcai csapat indult a halászléfőző versenyen

Baracs - Tizenkét utca több csapata közel háromszáz főre főzött az esti EB-meccs előtt. Szombat délután tizenkettedik alkalommal rendezték Baracson az utcák közötti hagyományos halászléfőző versenyt - tudtuk meg a helyszínen Mezei Zsolt önkormányzati képviselőtől, fő szervezőtől.

Régi szokásokat, régi ízeket elevenítenek fel, amelyhez kétszáz éves gasztronómiai hagyományok is társulnak. – Baracson már az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején léteztek tudatosan kialakított halastavak, ahol komoly haltenyésztési gazdálkodást folytattak az emberek – avatta be lapunkat a rendezvény részleteibe Mezei Zsolt. A halászat, a halételek készítése szorosan összekapcsolódik Baracs történelmével. A Duna-part egy része is a településhez tartozott, tartozik, így az élő víz mindig jelen volt a község életében. A mai alkalom célja a hagyományokat tovább őrizni, gazdagítani, hiszen a mai időkben is szívesen állnak a kondérok mellé a baracsiak. Az idő rövidsége miatt a szokásos játékos vetélkedőinket ezúttal a programokból kihagytuk, viszont nem maradt el a hagyományos jókedv, az asztaltársaságok közötti beszélgetések, és hát az ízek kavalkádja is maradandó élményt nyújt a rendezvényre kilátogatóknak.

A győztes Kossuth utcai csapat balatoni halból főzött az idén. A kondérnál Szári Zsolt és Győri Mihály vigyázott a pontos recept betartására

Itt ma mindenkinek kerül a tányérba étel, a jelképes tarisznyába pedig barátság. Talán ez is a legfontosabb – összegezte a rendezvény lényegét Mezei Zsolt.

A halászléfőző verseny eredményei: első a Kossuth Lajos utca II. számú csapata. Második Kiss Attila csapata. Harmadik helyen megosztva Tájdzs Ida társaság és a Kardio Team végzett. Szombaton ismét egy remek bulit csaptak a baracsiak.

Két okuk is volt a vigadalomra, a saját hagyományaik és a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki sikerei. A magyar-izlandhoz tökéletes hangolóként szolgált az idei utcák közti halászléfőző verseny.


short treks
Újabb sorozattal folytatódik a Star Trek
Garázsokban az érték / 14 perce
Apró kincs, de jó befektetés
Egyre több az új lakás, ám a megvásárolható, kiadó garázsok száma lényegesen kisebb mértékben no. Éppen ezért rohamosan no az áruk, a bérleti díjuk és a befektetési értékük is. Székesfehérváron az országos szinthez viszonyítva azonban még nem szálltak el annyira az árak.
Gyász
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt arra időm, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre" Mély fájdalomma ltudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KŐMÜVES VERONIKA volt egészségügyi dolgozó 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2018. július 27-én 13 órakor lesz a dunaújvárosi temető ravatalozójában. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik SURÁNYI ISTVÁNNÉ szül. Mekler Anna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Elaludtál csendben, elmentél tőlünk, Minden szép emléket a szívünkben őrzünk." Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LŐKÖS IMRE ZOLTÁN életének 75. évében, 2018. július 11-én örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatója a dunaújvárosi katolikus templom altemplomában lesz 2018. augusztus 3-án 13 órakor. Kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal fejezzék ki! Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban velünk osztoznak. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÁNOSNÉ Vera mama 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. július 30-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÁNOSNÉ Vera mama 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. július 30-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁLINKÁS ISTVÁNNÉ sz. Kiss Márta életének 67. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. július 28-n, 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy id. VÉGH FERENC életének 88. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2018. július 20-án 14.30-kor lesz a dunaújvárosi római katolikus altemplomban. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik imserték és szerették, hogy SURÁNYI ISTVÁNNÉ szül. Mekler Anna 84 éves korában elhunyt. Temetése 2018. július 20-án, pénteken 13 órakor lesz a Baracs apátszállási temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazonak, akik drága feleségem, édesanyánk MOLNÁR SÁNDORNÉ temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik EGRESSY GÁBOR búcsúztatásán részt vettek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
"Csak az hal meg, akit elfelednek. Örökké él, akit nagyon szerettek." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk SÁRKÖZINÉ SZARVAS ERZSÉBET halálának 20. évfordulóján. Szerető férje, lánya és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÖNDÖR GYULA 64 éves korában elhunyt. Temetéséről a későbbiekben intézkedünk. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA LAURA életének 44. évében elhunyt. Temetése 2018. július 18-án 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS PÁLNÉ (szül.: Hári Rózsa) életének 89. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2018. július 19-én 10 órakor lesz a római katolikus templom altemplomában. A gyászoló család
"Oly csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk REINICZ JÁNOS (Mezőfalva) halálának 2. évfordulóján. Szerető felesége, gyermekei, unokái és testvérei
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik ANDRÁS JÓZSEFNÉ sz.: Radetzky Éva temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALOGH ISTVÁN 75 éves korában hosszan tartó betegség után elhunyt. Temetése 2018. július 13-án 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR SÁNDORNÉ sz.: Hajas Mária életének 80. évében elhunyt. Temetése 2018. július 12-én 11 óra 30 perckor lesz a dunaújvárosi temetőben. A gyászoló család
"Csillag lett Ő, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett! Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De a szívünkben él és örökre ott marad." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk ÁRKI SÁNDOR halálának 8. évfordulóján. Szerető családja
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk SZABÓ ILONA búcsúztatásán részt vettek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
szavazás-összesítő / 14 perce
Ha dinnye, akkor Dunaújvárosban csak az utcai árus
duol.hu
KÖRÜLÖTTE FORGOTT AZ EGÉSZ VILÁG / 1 órája
Anna-báli szépek: azok a hetvenes évek!
Kovács Erika
filmadaptáció / 1 órája
Taylor Swift is szerepet kap a Macskákban
pozitív értéket mutatott a szonda / 1 órája
Eljárás indult a kulcsi ittas sofőr ellen
police.hu
Ez történt Dunaújvárosban / 1 órája
Véget ért a Rockmaraton, elkezdődött a dinnyeszezon
Pekarek János
A Kórógyi táncosok is színpadra léptek / 2 órája
Csak azért is jókedvűen mulattak a nagykarácsonyiak
Balogh Tamás