Vörösiszap

2010.10.13. 08:19

Baracson és Kisapostagon is adományokat gyűjtenek

DH-információ – Napról napra sokasodnak azok a helyek, ahol adományokat gyűjtenek. Szerdától például két környékbeli településen, Kisapostagon és Baracson.

Gallai Péter

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat várja önkéntesek jelentkezését, akik segítenének a károk felszámolásában. Az elöntött területek takarítása ugyanis hosszabb időt vesz igénybe. Jelentkezni a 06/30-256-6311-es számon lehet.

KISAPOSTAGON a Nőegylet Baráti Kör, a polgárőrség, a Vöröskereszt segítségével október 13-tól október 20-ig szervez gyűjtést a településen. Ezidő alatt minden nap délelőtt 9 és este 18 óra között a polgármesteri hivatal kultúrtermében várják az adományokat: gumicsizmát és kesztyűt, védőszemüveget, szájmaszkot, vödröket, műanyag tányérokat, törölközőt, meleg ruhát, cipőt, ecetet, elemeket, gyertyát, valamint tartós élelmiszereket.

BARACSON a község civil szervezetei fogtak össze, hogy együtt gyűjtsenek a bajba jutottaknak. A felajánlásokat Apátszálláson az öregek napközi otthonában (Kossuth u. 11). várják, október 13-tól 15-ig, 8 és 16 óra között. Október 16-án pedig 8 és 12 óra között. Templomoson a kisiskolában várják az embereket, október 13-tól 15-ig, délután 16 és 18 óra között, október október 16-án pedig 8 és 12 óra között. A gyűjtésről érdeklődni Vidáné Erzsikénél (06/70-396-9411) és Macula Mihálynénál (06/20- 551-5685) lehet.

GYARAPODNAK a Pannon Lapok Társasága napilapjainak számláin az „adomány” megjelöléssel befizetett összegek. A katasztrófa harmadik napjától elkezdett gyűjtőakciónk nyomán a kedd reggel kapott tájékoztatás szerint az eddigi befizetések már meghaladták az egymillió forintot, eddig 1 011 900 forint gyűlt öszsze, a legtöbb – természetesen – Veszprém megyéből: 797 900 forint.

Lapunk számlaszáma: OTP Bank 11736006-20282316 Megjegyzés: „adomány”

Az iszapkatasztrófa károsultjaiért

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!