sokféle napközis tábor közül válogathatnak a családok

2019.06.11. 17:30

Káció, akáció, vakáció: de mivel teljenek a nyári hétköznapok?

Már csak néhány nap van hátra a tanévből, és végre beköszönt a nyári szünet. Egy darabig mindenki élvezi a lustálkodást, aztán valami izgalomra kezdenek vágyni a gyerekek. Mutatjuk, milyen napközis táborok közül választhatnak azok, akik nem a négy fal között szeretnék tölteni a nyarat.

Tóth Alexandra

Városunkban és vonzáskörzetében is számos szabadidős tábor közül válogathatunk, a programok valamennyi gyerkőc érdeklődési körét lefedik. Sokszor több turnust is indítanak a szervezők, hogy a nyár valamennyi hetét le tudják fedni. Nem könnyű választani, de lássuk a népes felhozatal egy részét, a teljesség igénye nélkül.

Egy nyár, hat turnus

A Munkásművelődési Központ már 19. éve szervez szabadidőst táborokat Alkotás és játék a szabadban címmel. Minden évben hat turnust indítanak, egy-egy hét rendszerint telt házas. A napi programok között szabadtéri játék, kézműves-foglalkozások, film­vetítés és sport szerepel 8–16 óra között. A szervezők 5-14 éves gyerekeket várnak. Az első turnus június 17-én kezdődik, az utolsó pedig július 22-én. Információk: mmkht.hu

Városi napközis tábor

A tavalyi évhez hasonlóan idén is színes programokkal várják a dunaújvárosi általános iskolák tanulóit a városi nyári napközis táborba. A helyszín most a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola lesz, a tábor június 17. és augusztus 9. között nyolc héten át várja a gyerekeket. Minden turnus más téma köré épül, a tipikus szabadidős programok mellett, mint a sportfoglalkozások és a kreatív, játékos feladatok, az élményfürdőbe és fagylaltozni is eljutnak a tanulók. A Tarkabarka táborról bővebb információt a petofiiskola.hu weboldalon találhatnak az érdeklődők.

A városi napközis tábor tavaly nyáron a Móricz Zsigmond Általános Iskolában volt – a képen óriási kártyapartit folytatnak a fiúk Fotó: Archív/Zsedrovits Enikő

Papírvarázs a múzeumban

A Magyar Papírmúzeumban is tölthetnek egy izgalmas hetet a gyerekek. A június 24-28. között tartó táborba a 7-12 éves korosztályt várják. A szervezők ügyességi feladatokkal, papírhajtogatással, közös papírmerítéssel és informatív filmek vetítésével készülnek a résztvevőknek, a foglalkozások pedig reggel nyolc és délután négy között lesznek majd. Jelentkezésre június 12-ig van lehetőség. További információért keressék fel a magyarpapirmuzeum.webnode.hu internetes oldalt.

Kosarasok örömére

A Dunaújvárosi Sárkányok SE is készül a nyárra. Két turnusban, a következőképpen elosztva szervez táborokat: U 14–U 16: július 29-től augusztus 2-ig, és U 11–U 12: augusztus 5-től augusztus 9-ig. A helyszínt a Széchenyi István Gimnázium adja, az edzések mellett pedig strandra is mennek majd a sportoló fiatalok. Információk: dragons.hu

Futsal- és sporttábor

A Dunaújvárosi Futsal SE változatos programokat szervez, 3 turnusban a 2019-es nyári szezonban. A helyszínt a Dunaújvárosi Egyetem szolgáltatja, az első turnus június 17-én kezdődik. Ahogy a szervezők fogalmaztak, egyaránt várják a jövő futsalosait és a kedvtelésből focizókat is. A foci mellett itt is belefér a strandolás, a résztvevők ajándék pólót kapnak. A továbbiakért látogasson el a dunaujvarosifutsal.hu weboldalra.

Roxfort a Béke-városban

Nem mindennapi tematikus tábor várja a boszorkány- és varázslójelölteket július 1-5 között. Az öt nap alatt minden Harry Potter varázslatos világa körül mozog majd. A kviddics meccsek, varázslósakk, mágikus eszközök és díszek készítése és a mágikus tantárgyak megismerése mellett a modern táncórákon is részt vehetnek a Wesley-Da Capo Művészeti Iskola jóvoltából a 7-12 éves korú gyerekek. A tábor reggel 9 és délután 4 között tart majd a Március 15. tér 5-6 szám alatt. Információk: facebook.com/DunaHPcamp

Nem találta meg az igazit? Keressen országszerte!

A nyári táborok hatalmas segítséget nyújtanak a nyáron is dolgozó szülőknek, és óriási élményt jelentenek a vakációzó gyerkőcöknek. Nem csak városi, de országos szinten is hatalmas a kínálat, akár napközis, akár ottalvós táborról van szó. Előfordulhat, hogy nem találjuk meg az igazit közvetlen környezetükben, erre nyújt óriási segítséget a Táborfigyelő, azaz a taborfigyelo.hu internetes oldal. A portálon jelenleg 1125 turnus van feltüntetve, a táborok pedig összehasonlíthatóan, témákra bontva, megyékre, városokra vagy épp költségre szűkítve kereshetők. Segítséget nyújt abban, hogy milyen szempontok alapján válasszunk tábort a gyermekünknek, információk olvashatók az aktuális trendekről és a „tábor-piac” 2019-es helyzetéről, sőt, a szervezőket is hasznos tanácsokkal látja el a lap. Fejér megye is számos lehetőséget kínál, a leggazdagabb közelünkben pedig a Velencei-tó felhozatala.

 

Ezek is érdekelhetik