Én már öreg vagyok ahhoz, hogy rossz kedvem legyen

2019.04.10. 14:00

Beszélgetés Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművésszel, a Nemzet Színészével

Fabóné Bíró Ágnes és Fabó Ferenc Pillanatok a természetből című természetfotó-kiállítását Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze nyitotta meg. Feltettünk neki néhány kérdést.

Balla Tibor

Ennyire üres a táncrendje, hogy hétköznap este jut ideje vidéken egy tárlatot megnyitni?

– Ez a nagy véletlen. Tegnap is dolgoztam, holnap is dolgozom. Sőt, mivel ezt az estét már régen elvállaltam, a Centrál színházban egy próbát is le kellett mondanom.

Miért volt ilyen fontos?

– Mert ez egy termé­szet­fotó-kiállítás, és a vadászat meg a természetfotó lényegében azonos tőről fakad.

Van még ideje, módja vadászni?

– Muszáj! Amennyi időt csak tudok rá szakítani, akkor kint vagyok. Ha akár csak egy napra is el tudok menni Szeged mellé, vagy Pécs mellé Mánfára, Hajdúszoboszlóra, vagy csak a környékünkön Bicskére, Komáromba, akkor megyek.

Nem is szerepel a szótárában az a szó, hogy pihenés?

– Pihenés az van, nyaralás az nincs. Nem tudok nyaralni. Nincs hozzá tehetségem.

Most is rengeteg darabban játszik. Tudja mennyiben?

– A Nemzeti Színházban van vagy öt, a József Attila színházban a Mici néni két élete, aztán lesz most a Centrál színházban, és nyáron a Don Juan Szegeden.

Már megtehetné, hogy hanyatt dőljön és pihenjen. Miért nem?

– Úgyis lennék valahol, nem? Most nem mindegy, hogy otthon ülök, vagy a színházban járkálok, és közben beszélek?

Igyekszik már összegezni az életét?

– Nem. Minek? Mondok egy nagyon fontosat. Rá van írva a cigarettásdobozra, hogy a dohányzás halált okozhat. A szülőszobára ki kéne írni, hogy a születés halált okoz. Hogy e között a két dolog között mit csinál az ember… Mert nem tudjuk fölülbírálni a Jóistent, legföljebb megkérni, hogy lehetőleg még ne kelljen elmenni. Úgyhogy azt kell kihasználni, amit a Jóisten ad.

Nem jó visszagondolni, hogy ezt vagy azt milyen jól megcsináltam, abban mekkora sikerem volt?

– Szokták kérdezni, hogy van-e szerepálmom. Hát nekem nincs. Nekem az az álmom, hogy amit kapok szerepet, azt nagyon jól meg kéne csinálni. Én azt szeretem megcsinálni, ami az enyém, és nem vágyakozom arra, ami még nem az. Nincs bennem ilyen gondolat. Mondjuk ez lehet, hogy attól van, hogy mindig kaptam is szerepet.

Jó a fiatalokkal együtt dolgozni? Ugyanolyan a munkamoráljuk?

– Ők fiatalok. Tudja, most elgondolom, hogy én miként dolgoztam fiatal koromban, meg most hogy, vagy hogyan vadásztam akkor és hogy most… Meglátom, hogy emelkedik az út, már azon gondolkodom, hogy visszafelé lefelé kell jönni. Legutóbb lőttem egy kost. Nem volt messze, csak domb mögött volt, és fel kellett menni. Fölfelé azon gondolkodtam lihegve, hogy ha fölérek, még el is kellene találni.

Elképesztő, hogy még mindig jó kedve van!

– Azért nem állandóan. Most jó kedvem van.

Mitől függ?

– Azt nem tudom, de azt szoktam mondani, hogy én már öreg vagyok ahhoz, hogy rossz kedvem legyen.

Mihez van legjobban kedve mostanában?

– Tényleg a vadászathoz. Arra tudok készülni. Átgondolni, előkészíteni a puskát, új távcsövet venni. Az el tud foglalni.

A nyolcvanöt éves Bodrogi Gyula még mindig jókedélyűen áll a dolgokhoz Fotó: Laczkó Izabella

Az erdőben magányosan szeret lenni vagy társaságban.

– Az attól függ, hogy hol vagyok. Mert szeretem, hogyha a magaslesen ott van velem egy jó vadőr, hogy pontosítson, nehogy hibázzak, és olyat lőjek le, amit nem volna jó. De különben meg egyedül is jólesik olyan helyen, amit már ismerek. Jólesik a nyugalom, ami az erdőben van. De szeretem a társaságot, a jó hangulatot is.

Bakancslistája van?

– Nincs. Nem is volt sosem. Nem vágyom Afrikába, vagy ilyesmi helyre. Jó elmenni az itteni barátokhoz. Elég sok helyen voltam úgy, hogy kellett menni. Amikor Ádám fiam kicsi volt, akkor sokat utaztunk, de csak azért, hogy ő tanuljon meg utazni. Én magam nem vagyok egy bolygó hollandi. Meg mondjuk, mire végigjárhatnám Magyarországot, hogy mindent megismerjek, ahhoz kéne három, négyszáz év.

A Kossuth-díjat ön is begyűjtötte. Fölhívta Törőcsik Marit a Nagy Kossuth-díj miatt?

– Hogyne. Természetesen. De hát én hívom mindig. Hetente, kéthetente.

Ennyire szoros még mindig a kapcsolatuk?

– Hát persze. Mi olyan jó barátok voltunk és vagyunk is. Nálunk mindenki jóban van mindenkivel a volt feleségeim közül.

Mi a titka, hogy a nőkkel ilyen jóban marad?

– Nagyon egyszerű. Szeretem őket.

Ezek is érdekelhetik