Sport

2016.11.04. 20:30

OB A Dunaferr SE küldöttsége nem marad medál nélkül

Százhalombatta - Horváth Evelin nyitónapi döntős szereplése után csütörtökön este Szöllősi Martin révén az első érmet is megszerezték a Dunaferr SE úszói a rövidpályás országos bajnokságon.

Gallai Péter

A második versenynapon okkal volt bizakodó a dunaújvárosi szakvezetés, hiszen Szöllősi Martin 100 méter mellen a harmadik legjobb idővel került be a fináléba, ahol azután végül harmadikként csapott be a célba. Ugyan időeredménye elmaradt a várttól, de Kovács József edző érthetően elégedett volt teljesítményével. Bíztak benne, hogy a fiatal tehetség éremmel koronázza meg addigi teljesítményét, így is lett. A siker értékét ráadásul növelte, hogy ifjúsági korú úszóként végzett a harmadik helyen a felnőttek mezőnyében, sőt, azokat a külföldi indulókat is megelőzte, akik azért jöttek, hogy szintidőt ússzanak a decemberei világbajnokságra.

Szintén megsüvegelendő Selmeci Levente szereplése 400 méter vegyesen, ahol serdülőként tizedik lett a felnőttek mezőnyében.

További dunaújvárosi eredmények. 50 m pillangó: 31. Lack Bianka, 74. Böde Laura. 100 m vegyes: 24. Horváth Evelin, 50. Böde Laura, 58. Lack Bianka. 100 m gyors: 37. Szöllősi Martin. 200 m pillangó: 14. Mikusova Carmen.

Időközben a Dunaferr másik csapata megkezdte szereplését a szerbiai, zrenjanini nemzetközi versenyen is.

50 gyors, 15-16 évesek: 26. Dort Balázs. 50 m mell: 32. Szabó Adrienn. 200 m vegyes, 15-16 évesek: 7. Pukánszky Bálint. 200 m hát: 5. Dort Bence. 200 m vegyes, 12 évesek: 4. Szabó Adrienn, 5. Böde Blanka. 400 m gyors: 7. Dort Bence. 14 évesek: 1. Weiter Dávid. 15-16 évesek: 11. Dort Balázs. 100 gyors 12 évesek: 8. Böde Blanka. 100 pillangó, 15-16 évesek: 20. Pukánszky Bálint.



Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!