Sport

2013.08.12. 16:36

Baracsi futball: várják a csapatok a játékosokat

Baracs – Igaz, hogy a felnőtt labdarúgócsapat kiesett a megyei első osztályból, de ennek ellenére pezsgő futballélet jellemzi a Baracsi Sportegyesületet.

Gróf András

A klub elnöke, Fehérvári József büszkén mesél az elmúlt időszakban elért eredményekről, illetve a jövőbeli tervekről.
– Már óvodás kortól kezdve foglalkozunk a gyerekekkel. Az U7, U9, U11-es korosztályokat a Bozsik-program keretében foglalkoztatjuk, de a TAO-s támogatásnak köszönhetően ezen kívül több tornán is rajthoz álltunk, ahol eredményesen szerepeltünk. Az U13-as csapatunk a tavalyi évben első lett a csoportjában a megyei bajnokságban. Jövőre ők is csatlakoznak a Bozsik-programhoz, mellette rajthoz állnak majd a megyei U14-es bajnokságban is. A gyerekek edzéseit Fink Viktor, Horváth József és Meggyes Péter irányítja. Az U16-os csapatunkba várjuk a jelentkezőket, hiszen ez egy "lyukas" korosztály. A felnőttek közvetlen utánpótlását jelentő U19-esek edzését Horváth Zoltán vezényli, bízunk benne, hogy a jövőben minél több játékos kerül fel az első csapathoz az utánpótlásból.

Meggyes Péter, a női csapat edzője „eligazítást” tart a hölgyeknek a  foglalkozás előtt (Fotó: Lázár Zsolt)

– A kiesést követően milyen tervekkel vágnak neki az ősszel kezdődő másodosztályú bajnoki szezonnak?

– Talán most erősebb csapatunk lesz, mint tavaly. Virág László irányításával az első öt hely valamelyikének a megszerzése a célunk, de felkerülés esetén megteremtenénk a feltételeket az első osztályban való induláshoz.

- Az egyesület keretein belül női és öregfiúk csapat is működik...

– A női csapatunk az elmúlt évben alakult. Kiváló hangulatú meccseket játszva, a megyei bajnokság ötödik helyén végeztek. Az öregfiúk a középmezőnyben zárták a megyei sorozatot.

– Folyamatosan fejlődik az infrastruktúra...

– A TAO-os pályázaton elnyert 1.8 millió forintból felújítottuk a pályánkat. Épült egy műfüves kispálya, amit az egyesület tagjain kívül a település lakói is használnak. Az öltöző felújítására az MLSZ-től már nyertünk hétmillió forintot. A TAO keretében is hasonló összegre pályáztunk. Az önrészt az önkormányzattal karöltve, társadalmi összefogással szeretnénk előteremteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!