Boki kilences mezét visszavonultatják

- Egy kicsit a másik fele voltam Bokinak, mert főképp én cseréltem vele védekezésben. Azaz, ő szórta a gólokat, én pedig birkóztam az ellenfél támadóival, kiegészítettük egymást. Így mindketten hasznára váltunk a csapatnak. Emlékszem, kezdetben kissé tartózkodó volt. Akkoriban talán ő volt az első honosított kézilabdázó. Kiváncsian vártuk: vajon milyen játékos, milyen egyéniség lesz Radulovics, érdemes volt-e a magyar kézilabdának őt megszerezni? Ám, ahogy hozzánk került, rövidesen láttuk: belőle nagy játékos lesz. Mint szobatársa én sokat voltam vele. Ismert, hogy ő mindig gondot fordított az ápoltságára, igazi nőként, kisminkelve jelent meg, még a mérkőzéseken is. Most is mosolygok azon, hogy talán egyedül én és a későbbi szobatársa, Bohus Bea láttuk őt reggelente a szobában kikészítés nélkül, úgy natúrban . Boki nagyon szerette a társait. Soha nem éreztette mással, hogy ő a nagy Radulovics. Egyszerű emberként a földön járt. De szólni kell arról is, hogy az a csapat renkívül jó közösséget alkotott. Még ma is nagyszerű a kapcsolat a játékosok és azok családtagjai között is. Meccseken, ha nem ment sokaknak a játék, ő összeszorította fogát, és vitte magával az egész társaságot. Nagyon kifakadt, ha nem nyertünk, de nem bántott senkit, bár a véleményét elmondta. Egy életre szóló szép emlékek maradtak meg bennem róla, és ezt nem lehet elvenni tőlem.

Bohus Beáta, a másik szobatárs játékban is közel állt Radulovicshoz, hiszen mellette beállóként játszott.

- Kezdetben nem voltam hozzászokva Boki váratlan átadásaihoz - oda se nézett, merre passzolt -, így gyakran a fejemen pattant a labda. Később már egy szemvillanásból értettük egymást. Sokszor átragasztotta a társakba a nyerés gondolatát. Soha nem mondta: Ezt nem tudjuk megnyerni. Szerencséje is volt a kiváló adottságain kívül, mert az akkori Dunaferr olyan játszó közösséggé alakult, amelyben kiszolgáltuk őt, de ugyanakkor ő is alázattal játszott. Például tudott örülni, ha egy jó passzal a másik átlövővel, Mátéfi Eszterrel dobatott gólt. Minden meccsen ütötték, vágták. A földre került, felállt, és góllal büntetett. Tisztában volt a képességeivel, de végig szerény ember maradt, aki nagyszerűen érzi magát a társai közt. Sok sztárral elszalad a ló, de ő sosem volt nagyképű. Óriási egyénisége ő a magyar női kézilabdának.

Balogh Beatrix, a visszavonulása előtt is végig játszott, mert ahogy ő, Boki is visszajött segíteni a megszűnéstől fenyegetett csapatnak.

- 2009 után is élmény volt őt nézni: tudása semmit sem változott, és az akarat, azaz: hogy mindig a legtöbbet nyújtani és győzni - továbbra is jellemezte. A fiatalok bátran fordulhattak hozzá - már aki vette a bátorságot, hogy a Nagy Radulovicstól kérjen tanácsot -, és mindig segített a pályán a játékban és a magánéletbeli gondokban is. Példamutatóan dolgozott a fiatalok között, nem kért felmentést az alapozáson sem. Le a kalappal előtte. Nincs jobb jelző: eszméletlen játékintelligenciával rendelkezett. Úgy látott a pályán játék közben, ami páratlan volt. Vagányul felvállalta a kockázatos helyzeteket is, amelyekre nem számított az ellenfél. Magabiztos volt, nem remegett meg a lába, bárki ellen játszottunk, és szemet gyönyörködtető passzokat, bődületes gólokat láttunk tőle. Élveztem a játékot mellette, és szerettem, most is szeretem Bokit, mint kollégát, embert, a barátot.