Bébé, mint bűbáj

- Valóban árad a becenevéből is a kedvesség. Azt hiszem, Balogh Bea elmondhatja: nincs haragosa. Olyan nyugalom, szeretnivaló modor árad belőle, amit ellenfelei is tisztelnek. Legutóbb Veszprémben kapott egy kétperces kiállítást. Elment a bíró esze! Bébét kiállítani...

- Néhányszor kaptam kétpercest, és egyszer a Podravka ellen már az ötödik percben piros lappal kiállítottak. Akkor a Cornexiben kéziztem. Szörnyű volt, bőgtem sokáig, el sem akartam hinni. Úgy szeretek játszani, ha abban nincs durvaság, alattomosság. Régen keményen védekeztem, ma már egyre kevésbé, a sok lábmunka miatt. Egyébként abban a közösségben, amiben élek, sokkal oldottabb vagyok, mert ott érzem jól magam. Amikor Csurgóról jártam a válogatottba, kezdetben ott is megszólítottak: Mondj már valamit! Csaba, a férjem, sokkal barátkozóbb, mellette már sokat fejlődtem.

- Védekezés, támadás. Mindezek fortélyait tanítja Bea néni a Szilágyiban...

- Nagy izgalommal kezdtem a tanári pályát szeptemberben. Persze én nem tudok diktatórikus lenni a gyerekekkel az órán. És nagyon tetszik a tanítás. Jó érzés, amikor a gyerektől hallom:Szeretlek, Bea néni! Az is öröm, ha a tanítványom visszaadja azt, amit tanítottam neki.

- Hogy telik egy napja, Bea?

- Hétkor indulok az iskolába. Pannát Csaba viszi az oviba. Délután edzés, majd rohanás haza. Szomszédolunk, főzőcskézünk. És korán lefekszünk. Hét végén méginkább a családé az időm, szeretünk otthon lenni.

- Csata Csaba, a férje jégkorongozó, kiváló center volt. Ma is hokizik, és a kicsikkel foglalkozik. Milyen két élsportoló közös élete?

- Csaba nem kritizálja a játékomat, inkább segít. Ha elrontottam valamit, annyit mond:Jól van, majd a következő sikerülni fog. Én annak idején is imádtam nézni a játékát. Ma az OB II-es mérkőzésekre is kimegyünk Pannával, és szurkolunk neki. De én is örülök, ha ők ketten kint vannak a csarnokban, s a közelemben tudhatom őket. Spanyolországban, Sagunt-Marban, vagy Bécsben a Hypónál is sokat jelentett nekem, hogy együtt volt a család. Jó volt világot látni, gyönyörű vidékeket, egy másik kultúrát megismerni.

- Azért úgy gondolom, a legszebb emlékek a magyar csapathoz, a magyar válogatotthoz kapcsolódnak...

- Ma is emlegetem a csurgói diákéveket. Ekkor kaptam a kiváló képzést, nevelést. Ezek meghatározták a pályámat. Két testvérem is kézilabdázik. A húgom az NB I B-ben, Marcaliban, a nővérem pedig a másodosztályban, még mindig Csurgón. Szép emlékek? A BL-győzelem, az fantasztikus volt. De ide sorolom a sydneyi olimpia ezüstérmét, vagy akár a Cornexivel elért EHF Kupa-győzelmet.

- Volt, hogy egy százhetvenötszörös válogatott jobbszélső görcsölt egy világversenyen?

- Természetesen izgultam, ma is így van ez. Ám most már vagyok annyira rutinos, hogy tudom, mi a jótékony izgalom. Azon nem szabad átesni. Önfegyelem kérdése: elrontott ziccer után koncentrálok, és görcs nélkül bedobom a következőt.

- Mi az hogy bedobja! Nulla szögből képes betalálni. Meg lehet ezt tanulni?

- S ha még elárulnám, hogy sokáig nem is szélső voltam! Zsiga Gyula, akitől sokat kaptam, egyszer azt mondta: A világ legjobb szélsőjét csinálom belőled. Persze rengeteg gyakorlás kell a színvonalhoz. Elárulom, amikor felugrom, kifürkészem a kapus szándékát. Ez rendre bejön.

- Sok szakember véleménye: ha egy sportolónőnek gyermeke születik, utána valósággal megújul, szárnyal. Igaz ez?

- Sok ebben az igazság. Az anyának több energiára van szüksége, és ebből a sport is profitál. Örömteli, hogy egyre többünk gyereke jár a csarnokba. Az én Pannám is. Ő most ismerkedik a szivacslabdával. A lényeg, hogy a régi társaimmal újra együtt játszom. Remek, családias a hangulat. Jól érzem magam.